autó értékesítés

A felnőtté válás eszköze az autó

2013.09.29.

A 18 és 34 év közötti fiatalok számára az autó fontos lépést jelent a felnőtté válás folyamatában – áll abban a felmérésben, amelyet a Penn Schoen Berland (PSB Research) intézet készített a Ford megbízásából.

Néhány hete még arra világított rá egy másik felmérés, hogy a fiatalok körében az új autóhoz jutás elveszítette vonzerejét, ezzel szemben most szembesülhetünk, hogy az autó varázsa mégsem tűnt el a fiatalok körében. Igaz, elég magas azok aránya, akik a car sharingot részesítik előnyben.

Mi az a car sharing?

A car sharing rendszer közösen használt, mindig rendelkezésre álló bérautók használatát jelenti. Eddig már mintegy húsz európai városban vezették be. Olyan olcsó bérautókról van szó, amelyek a város különböző zónáiban létrehozott parkolóhelyeken vannak elhelyezve. A szervizszolgálat az autót maximum tíz percen belül a kliensek rendelkezésére bocsátja előzetes telefon vagy internetes foglalás után. Az autót az ügyfelek kóddal nyitják, és szükség esetén a fenntartó számlájára tankolnak. A car sharinget sokan a tömegközlekedési eszközökkel kombinálva használják. Kifizetődőnek tartják, mivel mentesülnek a fenntartással járó jelentős költségektől, mindamellett állandóan karbantartott, folyamatosan megújuló autóparkhoz tartozó járművekkel közlekedhetnek. A közlekedési szakemberek és a környezetvédők szerint hasonló megoldásokkal csökkenthető a városi közlekedésben részt vevő autók száma.

A felmérésből kiderült az is, a felnőtté válás mellett az autó a személyes szabadság fontos eszköze is. A kapcsolatok ápolását az autó hiánya a megkérdezettek fele szerint hátrányosan befolyásolja. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy feltétlen igény lenne a saját jármű birtoklása. A felmérésben résztvevők 37 százaléka preferálta a car sharing rendszert.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....