Párizs Autószalon

Feltámad a Renault R 4

2022.10.17.

Az egykori Renault R4-es családi kisautó mai elektromos változatáról az október 17-én nyíló párizsi autókiállításon rántják le majd a leplet. A jármű műszaki részleteiről eddig még nem tettek közzé semmilyen érdemleges adatot, csupán annyit, hogy gyártása 2025-ben kezdődik a CMF-BEV nevű közös alvázplatformon, a Renault, a Nissan és a Mitsubishi gyártószövetsége alapján. 

Szerző: Heimer György

Az egykor Európa szerte nagy népszerűségnek örvendő R 4-et a kilencszázhatvanas évek elejétől a kilencvenes évek kezdetéig gyártották, több mint 8 millió példány készült belőle. A fronthajtásos, 1,1 literes, ötajtós ferdehátú minimalista stílusban készült, az autósok a karosszéria praktikumán túl különösen a kocsi stabilitását, lágy rugózását és a műszerfalból kinyúló, sétapálca-fogantyúra emlékeztető sebességváltó-karját favorizálták. Az új R 4 annak a 10 teljesen elektromos modell egyike, amelyet a Renault csoport 2025-ig kíván piacra dobni.

Közülük az idén már megjelent Megane E-Tech után 2024 elején indul az ugyancsak retro R 5 gyártása, majd a kompakt suv kategóriában egy új e-Scenic, illetve egy közepes méretosztályú e-suv. Ezeken kívül jön még egy Alpine sportkocsi „hot hatch” kivitelben, valamint egy nagyobb luxusterepjáró. A már említett elektromos CMF-EV platformban a középső elem megújul, hogy ott lehessen elhelyezni a lapos akkucsomagokat, az egység alkatrészeinek felét a már meglévő Renault-Nissan féle elektromos CMF-B padlólemez konstrukciójából emelik át. A francia autógyár vezére, Luca de Meo ugyanakkor azt ígéri, hogy 2030-tól kezdve minden új Renault modell már kizárólag e-hajtással készül majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....