elektromos autó

A feltartóztathatatlan - Jedlik Ányos is remélhetően örülne…

2014.09.19.

Körvonalazódik a Jedlik Ányos Terv, amely meghatározza az elektromobilitás magyarországi elterjedéséhez szükséges szabályozási és támogatási keretet – olvashatjuk hírportálunkon az MTI közleménye alapján. Az NFM és az NGM államtitkárai – Glattfelder Béla és Fónagy János - az első Magyar Elektromobilitás Napon közölte, hogy a terv az elektromos autózás elterjesztését egyebek mellett az országos töltőhálózat kiépítésével, az adózási és jogi feltételek egyszerűsítésével is támogatja. A Magyar Elektromobilitás Napot az Európai Mobilitási Hét keretében első alkalommal szervezte meg a Magyar Elektromobilitás Szövetség.

2013 januárjában lépett életbe az az európai uniós direktíva, amely előírja, hogy 2020-ig Magyarországon mintegy 68 ezer elektromos töltőállomást kell létesíteni, és ebből 7000-nek nyilvánosnak kell lennie.

A Jedlik Ányos Terv kiemelt hangsúlyt fektet az elektromobilitás elterjesztésére a közösségi közlekedésben, az elektromos taxik számának növelésére és az elektromos bérautórendszer kialakítására is.

Vizsgálják a zöld rendszám bevezetésének lehetőségét, illetve a buszsáv használatát az elektromos autók számára, az ingyenes parkolás biztosítását a töltőhelyeken, valamint az adókedvezmények kiszélesítését.

Ez mind nagyon rendben van. A jó szabályozás az alap, ne kapkodjuk el. Mindent a maga helyére kell tenni.

A közúti járművek világában a villanyhajtás elterjedése feltartóztathatatlan. Erre készülni kell!

Az elektroszkeptikusok érvei, miszerint is a villanyautózás globális tragikus tévedés, melyet már észérvekkel nem lehet megállítani, maradéktalanul nem igaz, de valóban a kezdeti lelkesedésben vagyunk és a teljes átgondolás, a hatástanulmányok még igen csak hiányoznak. A CO2 mentes áramot, a töltési infrastruktúrát, a villanyautóhoz szükséges nyersanyagokat, a fedélzeti energiatárolást, a recycling kérdéseit illetően, (hogy még néhány területet ne is soroljunk fel) rengeteg a nyitott kérdés. A villanyautózást illetően, erőteljes nyomás van sok helyen a világon, a környezetvédők, civil szervezetek és az üzleti szféra részéről, de kormányzati szinten is. Ma az álláspont az, hogy: „Ez a helyes út, ez az egyetlen alternatíva, tegyük ma félre aggodalmainkat, mert ez gátolja a fejlődést, a gondokat, ha egyáltalán lesznek, majd „útközben” megoldjuk.”

És még valami: a villanyautó nem egyszerű dolog. Az, hogy elektromosan hajtunk és megoldjuk a fedélzeti energiatárolást kicsit nagyobb kapacitású tárolókkal, még messze nem automobil. A villanyhajtás rengeteg járulékos gondot vet fel, melyek természetesen megoldhatóak és megoldottak, hiszen szériában gyártott, piacképes gépjárművek vannak. Ezek bonyolult szerkezetek! Nem jön ezzel el az egyszerű autók kora. (Ezt vegyék figyelembe a leendő tulajdonosok, üzemeltetők és szervizek.)

A szakmai autós világvásárok egyike, a frankfurti Automechanika (mely még várja látogatóit, amikor ez a cikk a portálra felkerül) szintén mutatja ezt a trendet. Ahhoz, hogy a villanyautó igazán használható legyen, még feltalálók, fejlesztők ötleteire, hosszadalmas munkájára is vár, egyelőre nem az „iparosokon” múlik a dolgok sikere. Nincs hajtástechnikával foglalkozó világcég - autógyártó és beszállító, egymást is kicsit belehajszolva a fejlesztésbe – melynek ne lenne valamiféle villanyautóval kapcsolatos terméke, találmánya. Se szeri, se száma az önjelölt akkufejlesztőknek, villanyautó konstruktőröknek.

Nagy kaland ez, sokak fantáziáját megmozgatja – új dolog, ahol lehet még nagyon újat, zseniálisat hozni. Pedig – mint arról annyit írtunk mi is – régi dolog, az automobilizmussal egykorú, indulása szépreményű volt. (A hölgyek szerették, mert ők nem tudták autójuk motorját kurblizással beindítani, és benzinkút-hálózat sem volt, villanykonnektor azonban igen.)

Az Automechanika külön épületet szánt az alternatív hajtású járműveknek, köztük a villanyautóknak, elektromos kerékpároknak.

Az egyik legrégebbi fogadja a látogatót, az 1888-ból származó Flocken, a világ első négykerekű elektroautója, melynek teljesítménye 1 LE, maximális sebessége 15 km/h, becsült hatótávolsága 35 km.

Egy standdal tovább egy mai utánérzés, turisztikai célra készül a városnéző „batár”, becsületes neve BIOCARROZZA. Paraméterei nem sokkal jobbak, mint 126 évvel ezelőtti ükunokájáé; motorja DC 5 kW, ólomakkuval (226 V/ 10 kWh), feltöltése 4,5 óra, max. sebessége 25 km/h, hatótávolsága 30 km.

Miért ne lehetne a poén kedvéért villamosítani egy 356-os Porsche Speedstert, íme a megoldás, melyet a Turn-E GmbH készít.

Hatótávolsága 350 km, teljesítménye 100 kW, max sebessége 185 km/h, akkukapacitása 48 kWh.

Mellette ott van az egyik mai éllovas, a FISKERKARMA villanyautó, mely hatótávolság növelő belső égésű motorral készül, a hibridek egyik fajtáját képviseli. Hatótávolsága 483 km, benzinfogyasztása 2,2 liter/100 km, CO2 kibocsátása 53 g/km.

Szereljünk át a kiállítás helyszínén belső égésű motoros autót villanyautóvá! Ezt mutatják be a ReeVolt cég fiatal szakemberei

A kétkerekűek villamosítása már „volumenben” is évtizedes múltra néz vissza, ha a kerékpárokat vagy robogókat nézzük. A Johammer Elktromotorrad (Typ J1) fejlesztői szerint (akik egyébként akkufejlesztők) ez az első modell, melynek hatótávolsága túllépi a 200 km-t. http://www.johammer.com/

Ha a villany-motorkerékpár létezik, csak egy ugrás, hogy villany motokrossz is legyen. Erre hozott példát a RONDINE Elettra. Motorja BL 74 V, teljesítménye 9,6 kW.

A Rinspeed villamos kisbusza, mint minden a Rinspeed-től, jó értelemben vett „agyament” dolgok halmaza. Jelmondatuk: Creative Think Tank and Mobility Lab for the Automotive Industry. Where the Future is Reality - Today.

Rövidfilmjük megnézését nagy kár lenne kihagyni: https://www.youtube.com/watch?v=ObxcJnh9-vc#t=46

A Bosch a villamos autót építeni szándékozóknak (legyen az autógyártó vagy kis sorozatú, különleges járműveket építő) komplett rendszer beszállításával áll rendelkezésre. A rendszerelemeket foglalja össze az alábbi bemutatójuk.

A rendszerelemek sorra az alábbiak.

Az akkurendszer - ma jobbára valamelyik lítium változat (1)

Az inverter, feszültség átalakító, illetve konverter (2)

A trakciós villanymotor (3)

Az irányítóegység, ECU (4)

Az „iBosster”, azaz az elektromos szervó (5)

Az ESP hev (6)

Az elektromos autó jövőjében ma még csak egy dolog biztos, az, hogy meglehetősen bizonytalan.

 

Dr. Nagyszokolyai Iván

az Autótechnika főszerkesztője

(Az Autótechnika folyóiratban a témához kapcsolódó számtalan szakmai cikk jelent meg, ezek a lap előfizetőinek visszamenőleg is olvashatóak a http://autotechnika.hu oldalon. További információt is itt találhatnak.)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....