járműértékesítés

Felülmúlta az előzetes várakozásokat az ID. Buzz

2023.01.23.

Az ID. Buzz, vagyis az első, eleve tisztán elektromos modellként született Bulli-sorozata határozta meg a 2022-es évet a Volkswagen Haszonjárművek számára. Nagy érdeklődésre számot tartó márciusi világpremierjét követően májusban előértékesítése is kezdetét vette, s még mielőtt első példányai ősszel a márkakereskedőkhöz érkeztek volna, máris 21 ezer példányt rendeltek meg az ügyfelek az ID. Buzz család tagjaiból. Ez jelentősen meghaladta a Volkswagen Haszonjárművek éves tervét, az év végére pedig már összesen 26 600 megrendelést könyvelhettek el az ID. Buzz Pro és ID. Buzz Cargo modellekre. A tavalyi év során 10 800 ID. Buzz gördült ki a Volkswagen Haszonjárművek hannover-stöckeni főüzeméből, hatezret pedig már át is adtak az ügyfeleknek.

„2022-ben valóban igazi zsongás (buzz) vette körül ID. Buzz sorozatunkat – mégpedig világszerte” – idézte fel Lars Krause, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja. „Nagyon elégedettek lehetünk első tisztán elektromos, hannoveri Bulli-modellünk indulásával. Feladatunk most minden modellváltozat gyártásának mielőbbi felfuttatása, illetve a járművek kiszállítása ügyfeleinknek és rajongóinknak” – folytatta Krause. „Mindez már sikerült is az elmúlt hónapok során, szeptember óta jelentősen növelni tudtuk ügyfélkiszállításainkat.”

ID.Buzz Fotó: Volkswagen

Összesen 7500 kiszállított elektromos modellel a Volkswagen Haszonjárművek több mint dupláját érte el a megelőző évi 3600 járműves teljesítményének világszerte. Az ID. Buzz, amellyel a vállalat megalapozta járműkínálata elektromossá alakítását, alapvetően hozzájárult ehhez. „Az ID. Buzz mérföldkő azon utunkon, amely mentén a következő évtized elejére megvalósíthatjuk a BEV-járművek 55 százalékos részarányáról szóló célkitűzésünket – amit GRIP 2030 stratégiánkban is rögzítettünk” – fejtette ki Lars Krause.

A 2022-es évet termelése, és ezzel ügyfélkiszállításai tekintetében is összességében az ukrajnai háború hatásai és a beszállítói láncolatokat érintő ismételt bizonytalanságok határozták meg a Volkswagen Haszonjárművek számára. A márka globálisan összesen 328 600 járművet adott át ügyfeleinek 2022 folyamán, ami 8,6 százalékos csökkenést jelentett a megelőző évhez képest. A 407 400 darabos megrendelésállomány azonban messze meghaladta az ügyfélkiszállítások számát, egyaránt igazolva a vásárlók nagyfokú márkahűségét, illetve a Volkswagen aktuális modelljei iránti intenzív érdeklődést.

A Volkswagen Haszonjárművek Nyugat-Európában 235 300 (a megelőző évben: 248 700) járművet szállított ki ügyfeleinek. 98 400 leszállított járművel (+8,3 százalék) Németország továbbra is egyértelműen a Volkswagen Haszonjárművek legjelentősebb piaca. A megrendelésállomány 8,8 százalékkal 137 400 darabra bővült, ami jelentősen meghaladja a korábbi, 2015-ös rekordvolument.

Kelet-Európában a Volkswagen Haszonjárművek 22 100 (a megelőző évben 30 200) járművet szállított le itteni ügyfeleinek. A legfontosabb piac e régióban összesen 7900 jármű (a megelőző évben: 9100) értékesítésével továbbra is Lengyelország.

A Volkswagen Haszonjárművek Magyarországon

A Volkswagen Haszonjárművek hazánkban 1747 (a megelőző évben: 1755, -0,5%) járművet szállított ki ügyfeleinek, a nehéz iparági körülmények között is szinten tartva teljesítményét.

„Az idei évben is volt mire büszkének lennünk. A regisztrációs darabszámban tapasztalható stagnálás, a piac közel 30%-os visszaesése mellett, jelentős piaci részesedés növekedést jelent” – mondta Kovács András, a Volkswagen Haszonjárművek magyarországi márkaigazgatója. „Büszkék vagyunk emellett arra is, hogy azon kevés európai piac közé tartozunk, ahol már tavaly évvégén megkezdődhetett az új Amarok értékesítése. Nagyon sokat várunk ettől, és a rendkívül népszerű ID. BUZZ és ID. Buzz Cargo modellektől is a 2023-as évben.”

A legjobb teljesítményt 2022-ben a magyar piacon a Volkswagen Haszonjárművek modelljei közül a Multivan érte el, amely a T7 bevezetésének köszönhetően felrázta a piacot, és 50%-os növekedést hozott a regisztrációkban. Jó forgalmat bonyolított még a Crafter is, amelyből 524 (+32,3%) darabot adtak át hazánkban a tavalyi évben.

Kiszállítások modellsorozat szerint

2022-ben 10 800 ID. Buzz hagyta el a gyárat. E modell november közepén érkezett meg első piacaira és hatezer darabot már át is adtak az ügyfeleknek.

Összesen 142 600 tagja kiszállításával továbbra is a T-sorozat a Volkswagen legnagyobb darabszámban értékesített modellje. Ismét növekedtek a California 6.1 kiszállításai, a 21 600 átadott jármű 12,1 százalékkal haladta meg a megelőző évi volument.

2022 nyarán ünnepelte világpremierjét, egyes piacokon pedig már meg is rendelhető és kapható az új Amarok. 2022-ben összesen 39 800 Amarok modellt adtak át az ügyfeleknek.

A Caddy kiszállításai 5,2 százalékkal 80 700 darabra csökkentek.

A Crafter 59 400 darabos volument produkált 2022 során, a megelőző évi 62 300 darabhoz képest.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....