Csabai Kolbásfesztivál

A fesztivál igazi közösség élmény, a kolbász összeköt – interjú Dr. Ambrus Zoltán alapítóval

2016.09.27.

Dr. Ambrus Zoltán az első kolbászfesztivált követően egyet biztosan tudott – amit egyébként addig is –, hogy csabai kolbász mindig lesz. Azt pedig érezte, hogy a rendezvény hosszú távú fennmaradása biztosítható. Az emberek ezen a rendezvényen aktívan részt vesznek, igazi közösségi élményt nyújt számukra. Az első 13 fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.

dr. Ambrus Zoltán, a Csabai Kolbászfesztivál alapítója

– Mire alapozta a fesztivállal kapcsolatos derűlátását?

– Arra, hogy a városban élők mennyire megszerették és a sajátjuknak érezték, tekintették a fesztivált. Összekapcsolta az itt élőket és az innen elszármazottakat, akik a fesztiválra mindig hazajöttek, hazajönnek. Egyre többen érkeztek a megyén és a határon túlról. Létrejött a Csabai Kolbászklub, mely helyi erőt és szellemiséget is adott a rendezvénynek.

– Hogyan nőtte ki magát ekkorára a fesztivál?

– Sikerült a megfelelő fazont, megjelenést, a támogatói és a közreműködői közösséget megtalálni. Nyilvánvaló lett, hogy a kolbász összeköt bennünket. A folyamatosságra és a fokozatosságra törekedtünk, és katalizátorai voltunk sok egyéb fesztiválnak is. A tizedik rendezvény már nemzetközi hírű turisztikai attrakciónak is számított. Elmondható, hogy a fesztiválra látogató 100–110 ezres létszám 40 százaléka ma már a megyén kívülről érkezik, és számukra a várost, értékeit is megmutathatjuk a rendezvény által, alatt.

– Ki találta ki a ma már 750 csapatos főattrakciót, a gyúróversenyt, valamint a szárazkolbászversenyt?

– A töltőversenyt én, a szárazkolbászok versenyét a feleségem Zsuzsa. Ettől kicsit ódzkodtam, mert október végén már sok helyen elfogynak a kolbászok, és nem is biztos, hogy mindig sikerül megőrizni az állagukat. A feleségem mellett Hanó Miklós alpolgármester is meggyőzött arról, hogy a szárazkolbász az igazi csabai kolbász, és bebizonyosodott, tartani tudják termékük minőséget október végéig is a nevezők. Fontosnak gondoltam a sertéstenyésztés, -feldolgozás, a kistermelők jelenlétét is a fesztiválon. A rendezvény hozzájárult, hogy ma már nem kell „stikában” a Trabant hátuljából árulni a csabait, és 50-60 helyi családnak is megélhetést nyújt a kolbászkészítés, -forgalmazás.

– Mit tart a fesztivál legnagyobb értékének?

– A mosolygó emberek tömegét, azt, hogy jókedvűen, barátságosan, egymásra figyelve szórakoznak, és átadják a hagyományokat a jövő nemzedékének. Elkezdtünk, megrajzoltunk egy utat, és örülök, hogy a bennünket követő fesztiválszervezők is ezen mentek, mennek tovább. A 20. fesztivál természetesen látogatottságában, a feltételekben a trendekben, a körülményekben eltér az elsőktől. Abban viszont biztos vagyok, hogy a ma emberének, a fiataloknak ugyanazt az élményt vagy még többet tud nyújtani, mint a kezdeti időszak rendezvényei.

Az Autószektor hagyományosan ott lesz a Csabai Kolbászfesztiválon, ahonnan idén is percről-percre jelentkezünk majd a legfrissebb hírekkel. Addig is érdemes figyelemmel kísérni Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának legfrissebb híreit és kulisszatitkait a kiemelt rovatban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....