lakóautó

A FIAT összkerékhajtású lakóautója

2015.09.18.

Bár a Volkswagen Transporternek biztosan gazdagabb és nosztalgikusbab története van jelenleg azonban mégis a Fiat Ducato az uralkodó a lakóautók piacán. Az Észak-Amerikai Sportsmobile és Winnebago cégek által a Mercedes Sprinter 4×4-es változatából épített lakóautót követően pedig a FIAT is előállt saját összkerékhajtású lakóautójával, a Ducato 4×4-el

Az olaszok döntése érthető, hiszen a Ducato hatalmas népszerűségnek örvend a lakóautók piacán, ahol az utóbbi időben jelentősen növekedett az összkerékhajtású modellek iránti kereslet, ami mára már elérte a 25 %-os piaci részesedést.

A FIAT pedig bizony ésszerű választásnak tűnik a terepezés szerelmesei számára, ráadásul a torinóiak semmit sem bíztak a véletlenre, így az összkerékhajtás elemeit a francia Dangel cégtől veszik, akik már régóta szállítanak 4×4-es rendszereket a Fiat, a Peugeot és a Citroën járműveibe.

A Dangel visszkókuplungos 4×4-es hajtáslánca mellé az autó orrába a FIAT 150 lóerős, 2.3-as Multijet II erőforrása kerül. A mérnökök megnövelték még a Ducato hasmagasságát is, az autó alá pedig erősebb futómű és nagyobb abroncsok kerültek a jobb terepes tulajdonságok érdekében, míg előre egy védőlemez is felkerült a sérülések elkerülésére. A LED világítás mellett egy első csörlő, a jelentős tetőterhelés és a két pótkerék is a terepes tulajdonságok javítását szolgálja.

Míg kívül a kéttónusú fényezéssel, addig belül a nyugalmat árasztó belsőtérrel vonja magára a figyelmet a Ducato 4×4. A tökéletes belső tér megalkotásában egyébként a FIAT a jacht belsők tervezésével foglalkozó Tecnoform céggel működött együtt.

A munka pedig önmagáért beszél, a bútorokba integrált világítással, a síkképernyős TV-vel és a sok hangszórós audió rendszerével bizony a Ducato terepes lakóautója nagyon kényelmes. A kényelmi felszerelések listája pedig igencsak hosszú, hiszen van például rozsdamentes mosogatónk, üvegtetejű főzőlapunk, és étkezőasztalunk is.

(Forrás: miferfiak.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....