kánikula

Figyelmeztetés a közlekedőknek: az év legmelegebb hete jön

2018.08.06.

Az év eddigi legmelegebb hete jön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. A kánikula miatt csökkenhet a koncentráció, a fáradékonyság figyelmetlenséggel párosulhat, megnő a balesetveszély, ezért a közlekedési hatóságok fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hőség - írja az MTI.

Az országban egyre több helyen közelebb lehet majd a délutáni hőmérséklet a 35 fokhoz, mint a 30 fokhoz. Országszerte ez az időszak hozhatja az év eddigi legmelegebb napjait. Ugyanakkor megjegyezték: ez egyáltalán nem ritka augusztus első felében. Mutatja ezt, hogy az erre az időszakra érvényes napi maximumrekordoktól 39, 40 fok körül vannak.

A jelenlegi számítások szerint péntek délután/este, szombatra virradóra egy nyugatról érkező, az ország felett lassuló, majd gyengülő, feloszló front a Dunántúlra, esetleg a középső megyékbe még érdemi (akár 5-8 fokos) bár átmenetinek tűnő enyhülést, felfrissülést hoz, de a keleti harmadban ennek hatása már alig lesz érezhető.

A rendőrség óvatosságra inti a közlekedőket

A hőségben való vezetés – főleg, ha hosszú, monoton útról van szó – igencsak kimeríti az embert. A forróság miatt gyengül az autósok koncentrációképessége, tompul a figyelme, ami egyeseknél rosszullétet, másoknál pedig fokozódó ingerlékenységet, türelmetlenséget válthat ki.

A rendőrség honlapja, a police.hu azt tanácsolja a balesetek elkerülése érdekében, hogy a tartós hőségben fokozott figyelemmel, türelemmel és óvatossággal közlekedjenek.

Javasolják, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé! Ha úgy érzi vezetés közben, hogy rosszul van, álljon meg, semmi esetre se folytassa az útját! Adja át másnak a vezetést, vagy hívjon segítséget! Ha feltétlenül szükséges elindulnia, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg felfrissülni! Ha megállnak a járművel, lehetőleg ne napos helyen hagyják! Szellőztessenek rendszeresen a járműben, gondoskodjonanak a friss levegő utánpótlásáról! Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot! Fontos, hogy ebben az időszakban mindig legyen hűtött üdítőital vagy ásványvíz a járművekben, és kellő mennyiségű folyadékot fogyasszanak!

Ha mégis bekövetkezik a baj, azonnal tárcsázzák a 112-es segélyhívót!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....