Volánbusz

Folytatja a Kravtex-Kühne új autóbuszainak tesztelését a Volánbusz

2022.10.26.

A Volánbusz péntekig a főváros vonzáskörze-tében folytatja a Kravtex-Kühne új autóbuszainak tesztelését.

A társaság kedden az MTI-nek eljuttatott közleményben azzal indokolta a tesztelést, hogy az utasok kiszolgálása mellett arra is törekszik, hogy a belföldi gyártókkal együttműködve hozzájáruljon új típusok fejlesztéséhez és költséghatékony üzemeltetéséhez. A csaknem 6 ezer darabos állományuk harmada már most is Kravtex-gyártmány, és mivel elégedettek velük, szeretnének újabbakat beszerezni.

A "Credobus Econell 12 Next" buszokat augusztus végén mutatták be Budapesten, majd szep-temberben Győrben tesztelték, most pedig a gödöllői és a veresegyházi vonalakon próbálhatják ki az érdeklődők a korszerű, környezetkímélő járműveket. Az utazáshoz tesztautóbusz-menetjegy vagy bérlet kell, a menetrendet a Volánbusz honlapján tették közzé.

A Kravtex-Kühne korábbi közleménye szerint Credobus Econell 12 Next buszoknak elektro-mos változata is lesz, a prototípus várhatóan 2023 második felében készül el. Az elektromos bu-szok fejlesztésére 700 millió forintot fordítottak önerőből, és további 400 millió forintot kaptak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól.

Nyilvános beszámolója szerint a győri Kravtex 2020-ban 10 milliárd forintot meghaladó, 2021-ben majdnem 31 milliárd forint árbevétellel zárt, túlnyomórészt belföldi megrendelésekből. Adózott eredménye közben 3 milliárd forintról 8,8 milliárd forintra nőtt. A mosonmagyaróvári Kühne 5,9 milliárd forintos, majd 6,2 milliárd forintos forgalommal zárt. Nyeresége 1,7 milliárd forint, illetve csaknem 1,3 milliárd forint lett az elmúlt 2 évben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....