MABISZ

Fontos változások az e-kárbejelentő használatában

2021.03.04.

A MABISZ központi nyilvántartásából már két adat megadásával automatikusan kitöltődnek az e-kárbejelentőben a biztosítási szerződéses mezők az újabb fejlesztésnek köszönhetően - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel csütörtökön.

Megjegyezték: az e-kárbejelentő legújabb verziójában magánszemélynél elegendő beírni a szerződő születési dátumát és a jármű rendszámát, jogi személy esetében pedig a szerződő adószámát és a jármű rendszámát.

Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 350 ezren töltötték le, és 8000-nél több kárbejelentés érkezett 2020-ban az applikáción keresztül - ismertette a MABISZ. Tavaly közel 20 százalékkal növekedett a kárbejelentési csatorna használata a megelőző évhez képest - tették hozzá, utalva arra, hogy azt a biztosítók egyöntetűen elfogadják.

Az e-kárbejelentő a megjelenése óta több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Egyebek mellett bővült a beküldhető képek száma, illetve mára olyan helyzeteket is kezelni képes, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással.

A szövetség közleménye szerint a folyamatos fejlesztések célja, hogy bővítsék a bejelenthető káresetek típusát, pontosabb adatokat kapjanak a biztosítók, valamint tovább csökkenjen az átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési idő. A kontaktmentes digitális kárbejelentés használata révén a kárrendezés és a kifizetés ideje is csökken - mutatott rá a MABISZ.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....