Ford

Ford EcoSport: indul a turné!

2014.02.24.

Az elmúlt pár év a mini SUV vagy más néven kompakt crossoverek szegmensének kiteljesedéséről szólt. Az első jelentősebb furcsa lény a Nissan Juke volt majd őt követték társai, hiszen egyik gyártó sem akart kimaradni a buliból. Úgy néz ki, a kínálatnak van létjogosultsága, immár a Ford EcoSport is európai turnéja elején jár.

szerző: Sóstói Tamás

Brazíliában már több éve kapható az autó, Európába ennek egy adaptált verziója ért partot EcoSport néven. A kisautó a Ford Fiestával azonos alapra épül, megspékelve pár, a Fusionről ismert ecsetvonással is. Öntsük le az egészet a Kinetic dizájnnal és máris megkapjuk a Kuga kisebbik testvérét. Ahogyan besorolása is elárulja, az EcoSport egy baby SUV, mely azokat a vásárlókat célozza meg, akik valamivel többet szeretnének kapni egy normál B szegmensbeli autónál, de a méretekhez ragaszkodnak. A Fiestához képest újdonság, hogy valamivel magasabbról nézhet a vezető az útra, ezzel is létjogosulttá téve a szabadidő autó kifejezést. Az EcoSport természetesen megkapta a háromhengeres 1 literes EcoBoost valamint a 1,5 literes dízel motort is.

Az Egyesült Királyságban a bevezetést megelőző kampányban gyakorlatilag 4 nap alatt elkelt az 500 limitált szériás EcoSport. Mindezt úgy, hogy akkor a vevőknek még arra sem volt lehetősége, hogy beüljemek az autóba. Az ügyfelek mobilról, tabletről vagy számítógépről tudták előrendelni az EcoSportot. Miután kiválasztották a preferált színt, kaptak egy vouchert, amivel a kereskedésben véglegesíthették rendelésüket. Nem véletlen kötötték ily módon a modern technológiai eszközökhöz az autó vásárlási jogát, hiszen a terméket is úgy pozícionálták, mint egy ’applikációt a valós élethez’. Olyan okos megoldásokat találunk az autóban mint az AppLink, ami gyakorlatilag az autó fedélzetére szinkronizálja okostelefonunkat. Kéz nélkül randalírozhatunk a közösségi médiák tartalmaiban, zenét hallgathatunk spotify-on keresztül vagy épp e-mailjeinket olvashatjuk el az autóban reggel, munkába menet. Angliában ezzel az online bevezetést megelőző kampánnyal nagyon alacsony büdzséből elérték, hogy jelentős érdeklődés és szóbeszéd keringjen a modell körül mire kereskedelmi forgalomba hozzák.

Franciaországban teljesen más vonalról közelítik most meg a modell bevezetését. Az „On the road again” egy turnékampány, ahol olyan zenészeket gyűjtenek össze egy közös koncertre, akik világhírű bandákból szálltak ki épp azelőtt, mielőtt azok befutottak volna. Itt ne holmi underground garázsbandákra gondoljunk: Dick Taylor a Rolling Stones első basszgitárosa volt, Henry Padovani a Police zenekar alapítója Sting mellett, Roya Arab az Archive első énekesnője és Cathy Mendoca, a The Gossip nevű formáció alapítója és dobosa volt. Nekik ad most új lehetőséget a Ford azáltal, hogy az e héttől induló kampányukban összehozza őket közös slágerek és egy záró koncert erejére. Természetesen a sorozatban a közvetítő újságíró egy EcoSport volánja mögött próbálja meg összehangolni a supergroupot.

Habár a magyar piacon történő értékesítéséről még nem hallani, Európában az EcoSport olyan modellekkel veszi fel a versenyt mint a Nissan Juke, a Renault Captur, vagy a Peugeot 2008. A Chevrolet Traxot sajnos már nem sokáig lehet vetélytársai közé sorolni, valószínűleg részben a kivonulásukból adódó piaci rés betömése érdekében is vezették be az EcoSportot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....