Ford Fiesta

A Ford Fiesta Európa legnépszerűbb kisautója

2015.08.08.

2015 első félévében a B szegmensben a Ford kisautójából adták el a legtöbbet az európai országokban.

Összesen 173 999 darab új Ford Fiesta talált gazdára 2015 januárja és júniusa között Európában, ami 3,6 százalékos növekedést jelent 2014 hasonló időszakához képest. A kereslet azonban fokozatosan nőtt, a júniusi 33 646 darab autó 22,3 százalékkal több volt, mint 2014 júniusában. Elsősorban annak köszönhető a növekedés, hogy a Ford májusban több apró módosítást vezetett be a típuson, melyek javították a kényelmet és az üzemanyag-takarékosságot, valamint a felszereltség is gazdagabbá vált, emellett új színek is megjelentek.

„Az európaiak szeretik a kisautókat, és extrém magas elvárásokkal közelítenek feléjük – éppen ezért vagyunk büszkék arra, hogy a Fiesta maradt az eladási listák éllovasa” – nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford of Europe Értékesítési és Marketing igazgatóhelyettese. „Az ügyfelek ma a valaha volt legszélesebb Fiesta választékból válogathatnak, amibe beletartozik a takarékos ECOnetic kiviteltől a sportos ST-ig sokféle változat, emellett új színek is megjelentek, mint például a selyemfényű ezüst.”

A Volkswagen Golf mögött a Fiesta volt Európa második legnépszerűbb autója, és egyben a legnépszerűbb kisautó is 2015 első felében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....