e-mobilitás

A Ford Mustang Mach-E immár háromszoros Guinness világcsúcstartó

2021.09.07.

A Ford tisztán elektromos hajtású modellje, a Mustang Mach-E immár háromszoros Guinness világcsúcstartó, miután két új feltöltési rekordot is begyűjtött az idén nyáron megszerzett trófeája mellé, amit ultra-takarékos működéért kapott.

A Guinness World Records™ hivatalosan is hitelesítette, hogy Nagy-Britannia leghosszabb útvonalát az autó az eddigi legrövidebb, 43 perc 13 másodperces feltöltési megállóval teljesítette, mintegy 30 percet verve az eddigi csúcstartóra. A rekordot beállító hátsókerékhajtású, nagyobbik kapacitású akkumulátorral felszerelt Mustang Mach-E hatótávolsága 10 percnyi (150 kWh-s) gyorstöltéssel mintegy 117 kilométerrel hosszabbítható meg.

 

A csapat mindössze az északnyugat-angliai Wiganban kényszerült egyetlen töltésre, ami azt jelenti, hogy a legkevesebb töltési megálló rekordját örökre a Ford Mustang Mach-E fogja tartani – hacsak nem akad a jövőben egy olyan autó, ami rátöltés nélkül is képes lesz megtenni a több mint 1350 kilométer hosszú útszakaszt. Európában egyébként összesen 200.000 feltöltő pont létezik, amelyek közül a FordPass alkalmazás 15.000 töltőállomást megmutat és oda is navigálja az autóst, hogy az app segítségével fizethesse ki a feltöltés árát.

 

Júliusban a Mach-E már felállított egy ultra-hatékonysági rekordot ugyanezen az útvonalon, a legtakarékosabb elektromos autóként 10,5 kilométert téve meg egyetlen kilowattóra energiával; ez több mint 800 kilométeres hatótávolságnak felel meg, noha a modell hivatalosan 609 kilométert teljesít egyetlen feltöltéssel.

Tim Nicklin, a Ford elektrifikácós igazgatója szerint “Ahogy egyre több Mach-E kerül ki a tulajdonosokhoz, az emberek rájönnek, mennyire praktikusan használható ez az autó a mindennapokban – ahogy azt a három világcsúcs is igazolja.”

“A Ford saját Go Electric felmérése szerint az emberek tudatában még mindig az él, hogy egy elektromos hajtású autó hatótávolsága kevesebb, mint 250 kilométer. A Mustang Mach-E a profi sofőrökkel ennek több mint a háromszorosát teljesítette, ráadásul a feltöltése is 45 percnél kevesebb időbe telt, így biztosan kijelenthetjük, hogy megfelel a vásárlók hétköznapi igényeinek.”

A világrekorder csapat tagjai Paul Clifton, a BBC autós szakírója mellett Fergal McGrath, Kevin Booker és Adam Wood voltak, akik korábban már benzin- és dízelmotoros járművekkel is több fogyasztási rekordot állítottak fel. Az autó energiafelhasználását Adam munkaadója, az Intrepid távoli adatrögzítési technológiájával ellenőrizték, a Guinness World Records™ szigorú előírásainak megfelelően.

 

A Ford a csúcsdöntő Ford Mustang Mach-E modellt is kiállította a múlt hét végén a Fully Charged Live című rendezvényen, a Go Electric roadshow részeként, amelynek célja, hogy megválaszolja az emberek kérdéseit az elektromos közlekedéssel kapcsolatban. A roadshow keretében a márka bemutatta, milyen autókkal oldja majd meg teljes modellpalettájának átalakítását tisztán elektromos és plug-in hibrid hajtásra, még mielőtt az Egyesült Királyság 2030-ban átáll az elektromos hajtású új autókra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....