NÚSZ Zrt.

Forgalmi rekordot hozott az iskolakezdés Budapestre

2020.10.02.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) kamerái minden eddiginél nagyobb hazai személygépjármű-forgalmat láttak a tanévkezdés első napjaiban a budapesti agglomeráció díjköteles gyorsforgalmi útjain. Voltak olyan napok, amikor meghaladta a 490 ezret a hazai felségjelzésű járművek kamera alatti áthaladásának száma. A tavalyi csúcs ugyanebben az időszakban csak 423 ezer, 2018-ban pedig a 385 ezer körül alakult.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Üzleti Intelligencia Osztálya a Budapest agglomerációjában (M0, M1, M2, M3, M4, M5, M6, M7 gyorsforgalmi utakon és az 51-es főúton) a hazai e-matrica rendszerben közlekedő magyar felségjelzésű gépjárművek forgalmát vizsgálta meg a 2020. szeptember 1–15. közötti időszakban, hétköznapokon. A fővároshoz legközelebb eső, fix portálok által látott járműáthaladások számát a 2019-es és a 2018-as év hasonló időszakának adataival vetette össze.
 
A napi forgalmi adatok azt mutatták, hogy míg idén a vizsgált időszakban átlagosan napi 450 ezer körül mozgott a járműáthaladások száma hétköznapokon az említett helyeken, addig tavaly csak 390 ezer, 2018-ban pedig átlagosan 359 ezer járműáthaladást érzékeltek a NÚSZ Zrt. kamerái ugyanebben az intervallumban. Ez idén 16, míg tavaly 8 százalékos növekedést jelentett az előző év adataival összehasonlítva. Idén szeptember elején voltak olyan napok, amikor a 490 ezret is meghaladta a hazai felségjelzésű járművek NÚSZ-kamerák alatti áthaladásának száma. A tavalyi csúcs ugyanebben az időszakban ugyanott 423 ezer, 2018-ban pedig a 385 ezer körül alakult.
 
Az idei esztendőben tapasztalt nagyobb arányú forgalomnövekedés vélhetően részben annak tudható be, hogy a koronavírus-járvány következtében általánosságban többen választják az autót a tömegközlekedés helyett a munkába, iskolába jutáshoz – mondta Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.
 
A NÚSZ külön is kielemezte a gyorsforgalmi utak bevezető szakaszán található díjellenőrző kamerák adatait. Csak a személyautók (D1 kategória) és motorok (D1M kategória) esetében átlagosan közel 39 ezer járműáthaladást lehetett látni kora reggel, 4 és 8 óra között a már említett fővárosba vezető, fix portállal rendelkező utakon. Ez a szám a tavalyi év hasonló időszakában 35 ezer, 2018-ban pedig szűk 33 ezer volt. (A forgalomnövekedés a két járműkategória esetén idén bő 10, tavaly körülbelül 5 százalékos volt az előző év adataihoz képest.)
 
Szeptember első két hetében, reggelente a legnagyobb forgalmat általában az M3-as autópálya vezette Budapest felé (4 és 8 óra között 12-15 ezer járműáthaladás), az M7-es esetében 8-10 ezer, az M4-esen pedig 7-8 ezer áthaladást rögzítettek a NÚSZ díjellenőrző kamerái az összes díjkategóriát figyelembe véve.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....