Románia

Forgalomlassítással tiltakoznak a romániai fuvarozók

2016.09.13.

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A nagyvárosokat elkerülő tehermentesítő utak forgalmának lassításával tiltakoztak a romániai fuvarozók hétfőn a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) drágulása ellen.

Kamionok százai óránként 20-30 kilométeres sebességgel araszoltak Bukarest, Brassó, Arad és Nagyvárad körgyűrűjén, és a DN1-es országútnak azon a húsz kilométeres Szeben megyei szakaszán, amelyre az elbontott A1-es autópálya forgalmát terelik. A személy- és teherfuvarozó vállalatokat tömörítő öt nagy országos szövetség hivatásos gépjárművezetői augusztus óta egyre gyakrabban rendeznek hasonló "spontán" akciókat, kormányzati közbelépést sürgetve a biztosítások árának maximalizálására.

Fotó: Mediafax

Romániában az Astra és a Carpatica biztosítók csődje miatt az utóbbi évben a piacon maradt biztosítók átlagosan mintegy ötven százalékkal emelték a kgfb árát, a tiltakozó kamionosok azonban esetenként 300 százalékos drágulásokra panaszkodnak. A Román Közúti Áruszállítók Szövetsége (UNTRR) által közzétett példa szerint egy olyan kamionra, amelynek a kgfb-je 2012-ben még évi 300 euróba került, tavaly már 3500, idén júliustól pedig 5000 eurót kért a biztosító.

A pénzügyminisztérium szerint a kormánynak nincs sok eszköze arra, hogy beavatkozzék az árképzésbe a liberalizált biztosítási piacon, mindössze az árak szigorúbb ellenőrzéséről dolgozott ki tervet. A tárca honlapján közvitára bocsátott rendelet tervezete bizonyos könnyítéseket is tartalmaz, elfogadása esetén például rövidebb időszakokra, akár egy-egy hónapra is lehet majd kgfb-t vásárolni, illetve a biztosítási szerződés hatályát meghatározott időre ideiglenesen fel lehet majd függeszteni.

Fotó: kronika.ro

A romániai fuvarozók elégedetlenek a kormányrendelet tervezetével és csütörtökre országos tüntetést, a főváros és a megyeszékhelyek forgalmának megbénítását helyezték kilátásba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....