LeMans

Forma-1-es legenda vezetheti a Toyota versenyautóját jövőre Le Mans-ban

2017.11.17.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, minden idők hatodik legtöbb (32) futamgyőzelmet elért F1-es pilótája több vasat is a tűzben tart: idén májusban részt vett az ikonikus Indianapolis 500 futamon, ahonnan az év újonca és a leggyorsabb újonc címekkel távozott. Ezzel azonban nincs vége a kalandozásoknak: Alonso egy harmadik szériában, a hosszú távú autóversenyzésben is szeretne maradandót alkotni.

Ennek első lépéseként jövő januárban részt vesz a Daytona-i hatórás futamon, az igazi próbatétel azonban 2018 júniusában vár rá: a híresztelések szerint ugyanis Alonso rajthoz áll a világ egyik legnagyobb presztízsű autóversenyén, a Le Mans-i 24 óráson. Nem is akárhogyan, a Motorsport.com értesülései szerint Alonso éppen ezekben a napokban részt vesz a Toyota LMP1 csapatának bahreini edzésén. Ezzel együtt azt is tudni vélik, hogy Alonso üléspróbán járt a Toyota Motorsport GmbH kölni központjában, így nagy az esélye annak, hogy rajongói a Toyota TS050 Hybrid volánja mögött láthatják Bahreinben a 36 éves spanyol pilótát. Ha így lesz, az csak egy dolgot jelenthet: az istálló és a versenyző közös futamra készülnek.

Az értesüléseket egyelőre sem a Toyota, sem Alonso nem erősítette meg, ennek ellenére nem alaptalanul bíznak az együttműködésben a versenyző és a Toyota rajongói. Azt jó ideje tudni lehet, hogy Fernando nagy álma a hármas korona megszerzése – azaz futamgyőzelem Monacóban, Le Mans-ban és az Indy 500-on –, elvi síkon pedig a Toyota is kifejezte már abbéli reményét, hogy együttműködhetnek a sportolóval: „Mindig örömmel tárgyalunk élvonalbeli pilótákkal, és Pascal (Pascal Vasselon, a TMG műszaki igazgatója – a szerk.) még a Michelines időkből remek kapcsolatot ápol Fernandóval” – nyilatkozta Rob Leupen csapatigazgató.

Fotó: Toyota és www.autosport.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....
2026.03.20
Az új Opel Astra, az új GSE nagy teljesítményű sportautók, valamint további sikeres modellek és....
2026.03.20
Egyre több autóst ér meglepetésként, hogy akár 395 eurós büntetést is kaphat, ha vásárlás nélkül....
2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....