Forma-1

Forma-1: káosz Kanadában, ahol abszurd hiba miatt mindössze ötperces volt az első szabadedzés

2023.06.17.

Valtteri Bottas, az Alfa Romeo finn versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első, még pénteki szabadedzésén, amely a helyi közvetítőhálózat meghibásodása miatt mindössze öt percig tartott.

A pilóták alig hajtottak ki a pályára, amikor öt perc elteltével Pierre Gasly Alpine-ja meghibásodott, emiatt piros zászlóval megszakították a gyakorlást. A jármű eltávolítása után sem indult újra azonban a körözés, mint később kiderült azért, mert a helyi közvetítőhálózat meghibásodása miatt a versenyirányítók nem tudták nyomon követni az edzést, így pedig balesetveszélyes lett volna útjukra engedni az autókat. A versenyirányítók a központi toronyban egy nagy falon az összes bejövő kameraképet látják, innen tudják, mikor, hol és mi történik aszfaltcsíkon, és ha kell, be tudnak avatkozni. Bottas mögött így a két Aston Martin zárt Lance Stroll, Fernando Alonso sorrendben. A gyakorláson mindössze 12 pilóta futott mért időt.

Péntekre és szombatra további egy-egy szabadedzést terveztek, majd az időmérő edzést szombaton - közép-európai idő szerint - 22 órától, a 70 körös Kanadai Nagydíjat pedig vasárnap 20 órától rendezik.

Mivel az első tréning mindössze öt percig tartott, az illetékesek 30 perccel meghosszabbították a második szabadedzést, ami így 90 perces volt. A gyakorláson a Mercedes párosa volt a leggyorsabb, a hétszeres világbajnok Hamilton mögött csapattársa, a szintén brit George Russell végzett a második helyen, míg a harmadik a Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz Jr. Lett. A szezon eddigi valamennyi versenyén győztes Red Bull versenyzői kiszorultak a legjobb öt közül. A címvédő és a pontversenyt jelenleg is vezető holland Max Verstappen a hatodik, a mexikói Sergio Pérez pedig a nyolcadik időt autózta.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....