sprintfutam

Forma-1 - Kijelölték a jövő évi hat sprintfutamos hétvégét

2022.12.10.

A Forma-1-es világbajnokság irányítói kijelölték azt a hat helyszínt, amelyen sprintfutamos versenyhétvégét rendeznek majd a jövő évi szezonban.

Az F1 menedzsmentjének szerdai közleménye szerint Azerbajdzsánban, Ausztriában, Belgiumban, Katarban, valamint az Egyesült Államokban és Brazíliában tartanak majd rövid távú viadalokat is a megszokott versenyek mellett. Baku, Spa-Francorchamps, Luszail és Austin először rendez sprintfutamos viadalt, Spielbergben és Sao Paulóban már volt ilyen.

Az F1 szerint azért esett ezekre a pályákra a választás, mert egy előzetesen elvégzett kutatás során ezek bizonyultak a leginkább alkalmasnak arra, hogy sprintfutamos hétvégét tartsanak rajtuk. Itt figyelembe vették többek között az előzési lehetőségek, illetve a nagysebességű szakaszok mennyiségét. Az F1 irányítói szerint ezeken a helyszíneken a rajongók és a szurkolók a lebonyolításnak köszönhetően mindhárom nap izgalmas, szoros versenyt láthatnak.

Az idén három versenyhétvégén alkalmazott sprintfutamos rendezés a közlemény szerint nyolcszázalékos nézettségi növekedést okozott a hagyományos hétvégékkel összehasonlítva.

"Teljes mértékben pozitív reakciókat kaptunk a sprintversenyekről az első két évben, miután ezek nemcsak a szurkolóknak biztosítanak több szórakozást, hanem plusz értéket adnak a csapatoknak, a televíziós társaságoknak, a partnereinknek és a versenyhelyszíneknek is" - kommentálta a bejelentést Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója.

Az Azeri Nagydíjat április végén rendezik, majd július első hétvégéjén az osztrák, a hónap végén pedig a belga futamon lesz sprintverseny. Októberben előbb Katarban, majd az Egyesült Államokban is ilyen hétvégére kerül sor, november elején pedig a Brazil Nagydíj már-már hagyományosan sprintfutamos lesz.

A Magyar Nagydíjat július 23-án rendezik, a Hungaroringen a megszokott formátumban bonyolítják majd le a hétvégét.

A sprintfutamos fordulók esetében a pénteki első szabadedzés után rendezik az időmérőt, amely a szombati sprint rajtsorrendjéről dönt. A rövid távú viadalt megelőzi a szombati napon a második szabadedzés, majd a sprint végeredményének megfelelően állnak fel a rajtrácsra a versenyzők a vasárnapi főfutamon. A pole pozíciót a hivatalos statisztikában az a pilóta kapja, aki a pénteki időmérőn elsőként zár.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....