Forma-1

Forma-1: van, amiben 2025-ben is verhetetlen a Ferrari

2025.06.13.

Ha a bajnokságban nem is tudták elérni, egy másik vetélkedésben gondoskodtak az őrségváltásról: a kerékcserékben idén a Ferrari az új mérce az F1-ben.

Vége a Red Bull-dominanciának. A versenypályán ezt már a múlt szezonban kijelenthettük, idén viszont a boxutcában is. 2018 óta hét éven át a bikások voltak a kerékcserék verhetetlen mesterei a Forma–1-ben, de idén a középszerűségbe süllyedtek. Trónjukon immáron a Ferrari csücsül, de nem csak úgy megörökölték, kivívták azt.

A Scuderia az elmúlt években fokozatosan egyre közelebb lopózott a Red Bullhoz az úgynevezett kerékcsere-bajnokságban, 2025-ben pedig az abszolút uralkodója lett ennek a területnek. Az idei eddigi kilenc versenyből 7 alkalommal a Ferrari jegyezte a nap leggyorsabb kerékcseréjét, a DHL Leggyorsabb kerékcsere-díj tabelláját pedig toronymagasan, 152 pontos előnnyel vezetik a második McLaren előtt.

Az F1 által jegyzett bajnokság a tényleges bajnoki pontrendszer szerint díjazza a versenyeken a 10 leggyorsabb kerékcserét végrehajtó csapatot. A maranellóiak már 287 pontnál tartanak az összesítésben, a második McLaren 135, a harmadik Sauber 109 ponttal áll, míg a korábbi uralkodó Red Bull csak az 5., mindössze 97 ponttal.

A Ferrari abszolút fölényéről azonban nem csak a pontszámok árulkodnak. Ők jegyzik az idény eddigi 5 (!) leggyorsabb kerékcseréjét, a csúcsuk 2,00 másodperc, amit Szaúd-Arábiában állítottak fel, majd Monacóban állítottak be.

A kilencből háromszor „kettős győzelemmel” zártak a vörösök, vagyis ők jegyezték a futam első és második leggyorsabb kerékcseréjét is.

A 2026-os szezon eddigi leggyorsabb kerékcseréi:

1.     Ferrari     Leclerc     Szaúd-Arábia     2,0

2.     Ferrari     Leclerc     Monaco     2,0

3.     Ferrari     Leclerc     Imola     2,04

4.     Ferrari     Leclerc     Kína     2,05

5.     Ferrari     Hamilton     Szaúd-Arábia     2,07

6.     Racing Bulls     Cunoda     Kína     2,08

7.     Ferrari     Hamilton     Monaco     2,08

8.     Red Bull     Cunoda     Imola     2,09

9.     Red Bull     Verstappen     Imola     2,11

10.    Racing Bulls     Lawson     Imola     2,13

Az olasz istálló szerelői leginkább arra lehetnek büszkék, hogy nemcsak gyorsak, hanem következetesen és stabilan gyorsak. Ezt a hibaszázalékuk is megmutatja. A kerékcserék minősítésének van egy részletesebb módja is, melyben az idők alapján kategorizálják a cseréket. Gyors kerékcserének a 2,5 másodpercig vagy annál kevesebb ideig tartó kiállás számít, a még jó kerékcsere időtartama 2,51 és 3 másodperc között van, a 3 és 4 másodperc közé eső cserék már gyengébbnek mondhatók, míg a 4 vagy a 4,5 másodperc felettiek rossznak.

A Ferrari az eddigi kerékcseréinek 72%-át a 2,5 másodperc alatti tartományban teljesítette, és ez a 18 colos kerekek 2022-es bevezetése óta az abszolút legjobb arány eddig. A második helyen álló Red Bull 57%-os mutatóval rendelkezik, a harmadik Racing Bulls 53%-ossal, a Mercedes 48%-ot, a McLaren 45%-ot ért el, míg a Sauber 31%-ot.

A Ferrari cseréinek további 19%-a a 2,51-3 másodperces tartományba esik, és csak a kerékcseréik 3%-a nevezhető rontott kerékcserének, vagyis 4,51 másodperc felettinek. Utóbbi kategóriában csak a 0%-os Sauber áll jobban.

A tavalyi évhez képest a Ferrari egyébként átlagban 0,13 másodpercet gyorsult a kerékcseréknél.

Szembetűnő a Sauber javulása a boxutcában. Fotók: MTI/XPB

A vörös csapat javulása Diego Ioverno munkáját dicséri, aki évek óta fokozatosan próbálja tökéletesíteni a szerelők együttműködését. „A szerelőknek mindig a megszokott oldalon kell lenniük, nem válthatnak csak úgy a balról a jobb oldalra. Idővel ráéreznek az autó érkezésére, és tökéletesítik a mozdulataikat. Ha oldalt váltasz, minden összekuszálódik” – idézte az olaszt az Auto Motor und Sport a Ferrari kerékcseretitkai kapcsán.

A csapatmenedzser szerint a gyakorláson múlik minden, de azt sem szabad túlzásba vinni. „Meg kell találni az egyensúlyt. Ha túl sokat edzel, túl leszel terhelve. Sok szerelőnek vannak hátproblémái, és az egészség mindennél fontosabb” – hangsúlyozta.

A Ferrari fölénye mellett a kerékcserés rangsorban szembetűnő a Red Bull visszaesése, valamint a Sauber javulása. Érdekes egybeesés, hogy a Red Bull 7 éves dominanciáját megalapozó korábbi sportigazgató, Jonathan Wheatley éppen a télen váltott a bikásoktól a hinwiliekhez. Utóbbi csapat átlagban 2,51 másodpercet gyorsult a kerékcserék terén, amivel a legrosszabból az egyik legjobb és legstabilabb csapattá lépett előre. Wheatley volt csapatától eközben az év első felében több bakit is láthattunk. Bár a vezetőik tagadták, hogy ez összefügg a személcserékkel, tény, hogy a közelmúltban Wheatley mellett pár meghatározó szerelői is elhagyta a Milton Keynes-ieket.

Forrás: hirado.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.13
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 07. 13.....
2025.07.12
Az 1970-es években az IKARUS a világ egyik legnagyobb autóbusz gyára volt. Történetéhez számos....
2025.07.12
A balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni vasúti átjáróban készült el a figyelmeztető....
2025.07.12
Kifizetődőbb a Kínában sikeres modellek európaisítani és onnan importálni őket még az extra vám....
2025.07.12
A Szlovák Vasutak (ŽSR) alkalmazottai pénteken arról tájékoztattak, hogy a következő hetekben....
2025.07.12
Az Xpeng is ugyanolyan álmokat szöveget, mint jó néhány autógyártó Kínában: le akarja taszítani a....
2025.07.12
Informatikai rendszerprobléma merült fel 2025. július 12-én 11 óra 30 perctől a közúti....
2025.07.12
Immár hatodik alkalommal díjazták Családbarát Munkahely címmel a tatabányai Bridgestone-t. A „....
2025.07.12
A HUMDA Országos Ralibajnokság márkakupája a Peugeot Kupa, melyet a Peugeot magyarországi....
2025.07.12
Mi a közös a 37 fogú emberben, a világ leghosszabb orrában és egy 101 ütéses labdamenetben? Az,....