Hidrogén meghajtás

Forze VII – hajrá hidrogén

2016.09.01.

Egy szuper sportautótól talán többet várunk el, mint egy 210 km/h-s csúcssebesség, ám ha hozzátesszük, hogy ez a versenyautó mindezt hidrogénhajtással éri el, úgy már egészen más megvilágításba kerül a dolog.

A Forze VII négy másodperc alatt képes álló helyzetből megütni a 100-at, a végsebessége pedig 210 km/h körül mozog. Ezekkel a számokkal persze nem veheti fel a versenyt egy McLaren ellen, ám a hidrogén meghajtásának köszönhetően legalább nem bocsát ki semmiféle mérgező kipufogógázt.A 65 egyetemistából álló Forze csapat már 2007 óta dolgozik hidrogénhajtású versenyautókon. A Forze VII annyiban különbözik az elődeitől, hogy ezt a modellt már kifejezetten arra tervezték, hogy felvegye a kesztyűt a benzinüzemű versenyautókkal. A csapat célja ugyanis az, hogy bebizonyítsák, ez a technológia igenis életképes, megbízható és izgalmas alternatíva lehet a jövőben.

Az autó 4.6 méter hosszú és 1.9 méter széles, a súlya pedig 1.100 kilogramm. A felszereltsége hasonlít a hagyományos autókéhoz, ám azt mondják, hogy egészen más vezetni. 

A Forze VII jelenleg is tesztelés alatt áll, ám az eddigi eredményei igazán biztatóak. A Forze csapatnak bizonyítani kell, hogy a szuperverdájuk hosszú távon is biztonságos és megfelel a versenyzés kritériumainak. Ha az autó átmegy a teszteken, a csapat nekivághat a versenypályáknak hogy rekordokat döntsenek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....