utánfutó

Fotókon, ahogy nem gurult, csúszott az utánfutója - jóvan az úgy!

2024.10.25.

Nem gurult, hanem csúszott az egyik oldalával az úton egy utánfutó Békés vármegyében, Gyula és Szabadkígyós között. A vontatmány jobb kereke ugyanis hiányzott, tulajdonosa zártszelvényt szerelt fel helyette.

Nem mindennapi látvány fogadta a Készenléti Rendőrség járőreit október 24-én 13 óra körül Gyula külterületén. A rendőrség segélyhívó vonalára érkezett bejelentés arról, hogy egy autós Gyula és Szabadkígyós között olyan utánfutót húz, aminek hiányzik az egyik kereke.

A rendőrök meg is találták a román rendszámú kocsit, és leállították. A vontatmányra a hiányzó jobb kerék helyett egy másfél méteres zártszelvénydarabot szereltek fel, így az nem gurult, hanem csúszott az úton. Az autót vezető férfi azt állította, hogy Szabadkígyósról indult és Gyulára szeretett volna eljutni, ahol megjavították volna az utánfutót.

A készenléti rendőrök nem engedték tovább a balesetveszélyes járművet, amelyen egyébként az egyik hátsó lámpa törött volt, illetve a lámpák nem működtek. Elvették a jármű forgalmi engedélyét, és a férfi ellen szabálysértési feljelentést tettek a Gyulai Rendőrkapitányságon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....