Skoda Enyaq RS Race

Frissült a Skoda rali-SUV koncepciója

2025.06.15.

Még látványosabb, még könnyebb, és még versenyautósabb lett a Skoda Enyaq raliautó koncepciója.

Okkal büszke ralisport programjára a Skoda, ugyanis a Rally2 kategória legsikeresebb és legkedveltebb márkája, ahol gyakran lepik meg a tulajdonosokat új fejlesztési csomagokkal. Van azonban egy kissé szokatlan versenyautójuk is, amiből egyelőre csak egyetlen koncepció példány létezik, ez pedig a Skoda Enyaq RS Race, amit még tavaly lepleztek le először, most pedig megkapta első frissítését is. Erre azért volt szükség, mert időközben az alapként szolgáló, elektromos Enyaq Coupé is kapott átható ráncfelvarrást.

Sokat dolgoztak, hogy még könnyebbé tegyék a bódét, többek között még több biokompozit anyag felhasználásával, a technológiát pedig a jövőben szériagyártott modellekben is szeretnék bevetni, hiszen a lenrost technológiának ugyanolyan törésállósága van, mint a szénszálnak. Minden külső légterelőt ebből a lenrostból készítettek, de található belőle a műszerfalban és az ajtópanelekben is. Ezzel összesen 316 kg-mal könnyebb, mint a hagyományos utcai modell. Menő a szélesítés és a 20-colos OZ felnik is, míg a fékek már karbon-kerámiák.

Nem tréfáltak a kabinnal sem, kipakolták, ahogy egy rendes versenyautónál illik, de azért a 13-colos infotainment kijelző megmaradt. A „motorsport hangzásról” egy Havas prémium hangrendszer gondoskodik, ami 30 km/h felett hanggenerátorként működik. A kétmotoros hajtáslánchoz nem nyúltak, ez maradt a gyári 335 lóerő, amivel kevesebb, mint 5 másodperc alatt van 100-on. Ami fontosabb, hogy elől-hátul sperr diffi szorongatja a tengelyeket, 70 mm-rel leültették és állítható futóművet raktak alá, egyedi rugókkal és lengéscsillapítókkal. Szívesen megnézném élesben, gyorsaságin.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....