kerékcsere

Fújd, ki tudja, meddig fújhatod - Kerékcsere meglepetések 2. rész

2014.02.14.

Egy héttel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy találtunk az autóban pótkereket. Nem a „normálisat”, hanem szükség esetére éppen csak, hogy jót, a mankókereket. Felhívtuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy ennek a keréknek a légnyomására is ügyeljenek (reméljük ezt a szerviz is megteszi az autó átnézésekor), mert nyomása (típustól függően) 4 – 5 bar is lehet.

Ha például Audi Q5-öt nézünk, egy másik meglepetés ér bennünket: találunk pótkereket, de az teljesen lapos. Annyira tapad a felnihez, mintha le lenne vákuumozva. A helyére így fér be éppen, tehát nem leeresztett, hanem ilyen. Azt mondják, hogy helytakarékos (SpaceSaver).

Ez a harmonika, vagy összecsomagolt abroncs – a gyártó, Vredestein adta neve Collapsible – melyet bizony nekünk kell a kerékszerelés során felfújnunk. Már előre izzadunk, hogy keményen pumpálnunk kell, mint az ősi időkben.
Erre nincs szükség! A csomagtartó egyik oldalrekeszéből elővesszük az elektromos pumpát rácsatlakozunk a csomagtéri aljzatra a öltőcsővel pedig a kerék szelepére, és „kicsomagoljuk” az abroncsot. Kicsit ropogva gyönyörűen nyílik, míg olyan nem lesz, mint egy rendes, normális kerék. Nyomása érje el a 3,5 bart.

Ezzel a kerékkel is csak max. 80 km/h sebességgel haladjunk és a lehető leghamarabb cseréljük vissza normál kerékre.
Ha leszereltük, akkor kiszívjuk belőle a levegőt (levákuumozzuk) és visszahelyezhető a helyére, máskor is felhasználható.

Mérete:
195/75-18 106P
és aminek a helyére kerül defektnél:
235/65R17 108H
Látható, hogy eltérőek a méretek, ettől még nem lesz nagyon bice-bóca az autó, mert a gördülési sugarat kiszámítva éppen csak 5-7 mm a különbség.
Az összecsomagolható abroncs a csúcskategória autóinak pótkereke.

Ha nem találunk pótkereket…

Akkor bizony nincs más hátra, mint a defektes gumiköpeny helyszíni javítása. A gyár ezt írja elő és adja a javításhoz szükséges javító készletet.
Lelki szemeink előtt már látjuk a kerékkulcsot, a szerelővasat, a pumpát, a gumijavító eszközöket, átvillan előttünk a ránk váró a kemény fizikai munka…

Szerencsére ma már ez nem így van, akár kisestélyiben is javíthatunk.
Tehát pótkerék nélküli gépjárművekhez, ha azok normál szerkezetű (tehát nem defekttűrő) abronccsal szereltek, tömítőfolyadékot és az azt az abroncs belsejébe, a szelepen keresztül bejuttató kompresszort adnak. Ez kiváltja a hagyományos kerékszerelő szerszámkészletet, a kocsiemelőt és a pótkereket. A továbbiakban a „FIX&GO automatic” gumiabroncs gyorsjavító készlet használatát mutatjuk be.

A – a tömítőfolyadékot tartalmazó tartály, B – töltőcső, C – öntapadó matrica „max 80 km/h” figyelmeztető feliratú címkével, amelyet a vezető látóterébe, a műszerfalra kell ragasztani a gumiabroncs megjavítása után, D – elektromos kompresszor

A tömítőfolyadék etilénglikolt és latexet tartalmaz, mely anyagok allergén hatásúak, a szemet és a bőrt ingerlik, gőzeit belélegezve, az anyagot lenyelve károsak az egészségre. A rendszer kellően zárt, ezek a veszélyek nem leselkednek ránk, ha betartjuk a technológiát. Az anyagtartályt hőforrástól tartsuk távol. Figyeljünk arra, hogy a tömítőfolyadék eltarthatósági ideje korlátozott, ha esemény hiányában nagyon ránk öregszik, lehet, hogy már minőségét veszti.

A tömítőfolyadékkal csak futófelületi, tehát nem oldalfali és max. 4 mm átmérőjű károsodás (lyukadás) javítható. A behatolt idegen testet (szög, csavar, drót stb.) ne távolítsuk el! (Emlékeznek Rejtő Jenő örökbecsűjére: nem kihúzni, nehogy elvérezzen!)
A sérülés tehát az alábbi esetekben nem javítható:
- a futófelületi lyukátmérő nagyobb, mint 4 mm,
- gumiabroncs oldalfelületén keletkezett a lyuk vagy egyéb hasadásos sérülés,
- a kerékpánt deformálódott, ott levegővesztés van,
- a gumiabroncs leengedett állapotában történő közlekedés következtében károsodott.

A javítás menete

A javításnál az alábbi műveleti sorrendet tartsuk be:
- húzzuk be a kéziféket,
- csavarjuk le a szelepsapkát,
- a készülék töltőcsövét (6. ábra – A), hollandi anya segítségével csavarjuk a kerékszelepre (6. ábra - B),
- a kompresszort kapcsoljuk az autó legközelebbi hálózati aljzatához,
- indítsuk be a kompresszort,
- fújjuk fel a gumiabroncsot a névleges értékre, a nyomást a kompresszor nyomásmérő műszerén leolvashatjuk.

 
Amennyiben a kompresszoros felfújatásnál 5 perc alatt nem sikerült elérni legalább 1,5 bar nyomást, kapcsoljuk ki a kompresszort, vegyük le a töltőcsövet és mozgassuk a gépkocsit kb. 10 méternyire előre a tömítőfolyadék egyenletes elosztása miatt. Ezek után ismételjük meg a felfújási eljárást. Célszerű a motort beindítani, hogy az akkumulátor töltődjön.

Ha elértünk 1,5 – 2,0 bar nyomást, a javító művelet véget ért, kapcsoljuk le a kompresszort, a töltőcsövet vegyük le a szelepről, csavarjuk vissza a szelepsapkát.

A gyorsjavító készlettel javított abronccsal csak 80 km/h maximális sebességgel lehet haladni.

Fontos az ellenőrzés!
Kb. 3 km-es, 80 km/h sebességgel megtett út után ellenőrizzük a gumiabroncsnyomást.
Ha a nyomás 1,3 bar felett van és sikerül a nyomást növelni, ezt a névleges értékig tegyük meg, majd utunkat folytathatjuk.
Ha azonban nem sikerül 5 percen belül legalább 1,5 bar nyomást elérni, nem folytathatjuk utunkat, mert a gumiabroncs súlyosan károsodott, és a javítókészlettel nem érhető el megfelelő tömítés.
A ContiComfortKit töltő-fuvató berendezés címkéjén  a műveleti sorrendet ábrákkal illusztrálva teszik közérthetővé. Mégis ajánlható, hogy ezzel még az „esemény” előtt ismerkedjünk meg.

A tömítőfolyadékkal végzett javítás azonban véglegesnek nem tekinthető!
A kompresszor egy másik tömlőjén keresztül levegőfeltöltésre is használható.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy az abroncsjavítás után márkaszervizben ki kell cseréltetni a tömítőfolyadék-tartályt.

A kerékcsere témát a jövő héten szokatlan megoldásokkal folyatjuk, olyan kerék és abroncs fajtákat mutatunk be, melyeket a szakma defekttűrőnek nevez.

Dr. Nagyszokolyai Iván
az Autótechnika főszerkesztője
(a témához kapcsolódó további szakmai cikkek az Autótechnika folyóiratban, illetve a http://autotechnika.hu oldalon olvashatóak.)
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....