repülés

Futópálya javítás miatt egy hétre bezárják a debreceni repülőteret

2022.09.28.

A kifutópálya javítása miatt október 3-tól egy hétre bezárják a debreceni repülőteret, ebben az időszakban a légimentőkön kívül nem fogad járatokat a légikikötő - közölte a repülőtér igazgatója az MTI-vel.

Vajda János tájékoztatása szerint a leállás a WizzAir, a Lufthansa és az Aeroexpress vala-mennyi menetrend szerinti járatát érinti. A szakember emlékeztetett rá, hogy a tulajdonos önkormányzat a Modern városok program keretében, állami támogatásból az elmúlt időszakban komoly fejlesztéseket valósított meg a re-pülőtéren. Ezek a munkálatok kiterjedtek az utasforgalmi épületre, a kifutóra, a gurulóutakra, a légikikötő világítására és kerítésére.

Fotó: Debrecen Airport

Vajda János ugyanakkor jelezte, hogy az ukrajnai háború miatt a repülőtér komoly terhelésnek volt kitéve: a katonai gépek, és a humanitárius folyosón érkező repülők rövid időintervallumban erős forgalmat jelentettek, aminek következtében sérülések keletkeztek a kifutópályán.

A tulajdonosokkal egyeztetve ezért úgy döntöttek, hogy a biztonság érdekében több táblaelemet kicserélnek a beton kifutón, ami miatt október 3-9-e között lezárják a repülőteret, légijárművet nem fogadnak - mondta az igazgató.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....