logisztika

A Gebrüder Weiss ismét új telephelyet nyitott Magyarországon

2013.09.04.

Megnyitotta legújabb, sorrendben ötödik magyarországi telephelyét a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. – jelentette be szerdán újságíróknak Thomas Schauer ügyvezető igazgató. A Győrben mintegy százmillió forintos beruházással végrehajtott beruházás a hazai gyűjtőfuvarozás meghatározó vállalatának két éven belül a második fejlesztése.

    

Naponta 3500 kamiont működtetnek a világban

„A lépést egyrészt a győri ipari körzet dinamikus növekedése indokolta” - folytatta Thomas Schauer hozzátéve, hogy „bár az itt nagyon erős autóipari szektor kiszolgálását a vállalat kiemelten kezeli, a gyűjtőraktár küldetése elsősorban a régió termelővállalatai piacra jutásának elősegítése. Másrészt viszont a beruházás időszerűségét alátámasztotta a magyarországi elektronikus útdíj bevezetése. Az így jelentkező többletköltség ugyanis kedvezőtlen hatást gyakorol a térség fuvarozási igényeinek Budapestről való kiszolgálásának gazdaságosságára”.

A Gebrüder Weiss győri telephelyén, a Budapest-Pozsony-Bécs gazdasági tengely középpontjában is teljes szolgáltatási palettát kínál, a közúti szállítmányozástól a légi és tengeri szállításokon át egészen az egyedi logisztikai megoldásokig. Az új telephely 1500 m²-en 1000 palettahellyel rendelkezik, és a kezdetekben 10 munkatársnak biztosít munkahelyet. A beruházás rekordidő alatt valósult meg: a helyiségbérlet júliusi aláírása óta alig két hónap alatt megtörtént a targoncák, a tárolóeszközök beszerzése és telepítése, az informatikai rendszer kiépítése, a munkavégzés feltételeinek megteremtése és a belföldi logisztikai szolgáltatások meghirdetése.

A Gebrüder Weiss annyira bízik Győr fuvaroztatói potenciáljában, hogy már az ősszel lehetségesnek tartja a raktárkapacitás bővítését és saját gyűjtőjáratok indítását Szlovákia, Szlovénia és Ausztria irányába.

Thomas Schauer elmondta, hogy a kft. dinamikusan fejlődött 2013 első félévében. Az ipari kibocsátás mértékét messze meghaladó mértékben, mintegy 7 százalékkal növelte értékesítésének nettó árbevételét a megelőző év azonos időszakához képest. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenés leírása előtti) eredménye a nehéz gazdasági körülmények és az éles fuvarpiaci verseny mellett is pozitív. A Gebrüder Weiss-re bízott küldeményeknek az első hat hónap alatt regisztrált száma (356 ezer) és a küldemények összsúlya (125 ezer tonna) és átlagos súlya is megegyezik a tavalyi tört évi értékekkel.

Jürgen Bauer, a Gebrüder Weiss keleti régiójának igazgatója (Kelet-Ausztria, Szlovákia és Magyarország) kijelentette, hogy a konszern a gazdasági válság viszonyai között továbbra is kitart közép- és kelet-európai folyamatos fejlesztési irányvonala mellett, amit a győri beruházás is bizonyít. A magyarországi leányvállalat a régiós törekvések megvalósításában kiemelt szerepet játszik. Ez indokolja egyebek között, hogy a cég az elmúlt 23 évben több mint hatmilliárd forint értékű zöldmezős és technológiai beruházást hajtott végre Magyarországon. A magyar vállalat ma már közel 250 munkatársat alkalmaz, és beszállítói révén további 300 embernek ad biztos megélhetést. A magyarországi szervezet folyamatosan bővül: a Dunaharaszti központ mellett ma már Mosonmagyaróváron, Hajdúböszörményben, Vecsésen és mától kezdve Győrben működnek korszerű raktárbázisai. Erre a hálózatra építve fejlődik a vállalat európai gyűjtőforgalma, direkt járatokkal minden a megrendelők által megjelölt európai célországba.

A Gebrüder Weiss Kft. fejlődését a megbízható és minőségi kiszolgálás mellett a vállalat kimagasló technológiai háttere teszi lehetővé. A raktári vonalkódos árukezelés mellett a gépkocsivezetők az árukiszállítás során GPRS-kapcsolattal rendelkező mobil vonalkód-leolvasó készüléket alkalmaznak. A rendszernek köszönhetően – többek között – néhány másodpercen belül az Interneten is látható a kézbesítés pontos ideje és az átvevő neve, így a megbízók on-line követhetik nyomon küldeményük útját. Az átfogó logisztikai megoldások költségcsökkentő hatása révén a GW versenyelőnyt kínál ügyfeleinek, hiszen a szükséges know-how mellett a vállalat megfelelő kapcsolatrendszerrel és telephely-hálózattal is rendelkezik az egyedi megoldások kifejlesztéséhez és megvalósításához.

A Gebrüder Weiss konszern sikereihez a hálózatbővítés és a beruházások mellett hozzájárul az árukezelési technológiák és a fuvarszervezés szüntelen fejlesztése. Ezek közül az egyik legfontosabb a gw pro.line márkanév alatt két évvel ezelőtt bevezetett egységes fuvarpiaci technológia. Az árukezelési eljárás garantálja az előre rögzített szállítási időt, és minden küldemény napi indítását a kontinens összes országába. Az egész Európában elérhető szolgáltatás pontos, háztól házig érvényes átfutási időket tartalmaz, a szállítmányok napi indulását és nyomon követését biztosítja az interneten elérhető átvételi és egyéb szállítási dokumentumokkal együtt belföldi és nemzetközi viszonylatban egyaránt. A gw pro.line szolgáltatás kiegészíthető prémium termékcsaláddal, amely még pontosabban körülhatárolt kiszállítási időpontokat kínál pénz-visszafizetési garanciával. Ugyancsak friss fejlesztés a GW direct.line szolgáltatás, mely rész- és komplett rakományokat juttat el a megbízó által időzített időben a felrakótól a címzettig. Ez a szolgáltatás közúton Angliától Grúziáig, légi és tengeri szállítás kapcsán pedig az egész világon rendelkezésre áll.

A Gebrüder Weissről

A Gebrüder Weiss 5250 munkatársával, 162 saját tulajdonú telephelyével és egymilliárd eurót meghaladó éves forgalmával (2012) Európa vezető szállítmányozási és logisztikai vállalatai közé tartozik. A Lauterachban (Vorarlberg) székelő Gebrüder Weiss Holding AG égisze alatt a vállalkozás fő üzletágai: szárazföldi szállítmányozás, légi és tengeri szállítás, valamint a logisztika mellett egy sor, nagymértékben specializálódott ágazati megoldás és leányvállalat – ezek közé tartozik többek között az x|vise nevű logisztikai tanácsadó cég, a tectraxx (csúcstechnológiás vállalatok specialistája), az inet-logistics (TMS szállításmányozási ügyviteli szoftvermegoldások), a Railcargo (vasúti fuvarozás) és a Gebrüder Weiss futárszolgálat, az osztrák DPD résztulajdonosa. A konszern ennek az üzletági kombinációnak köszönhetően gyorsan és rugalmasan tud reagálni az ügyfelek igényeire. A családi vállalkozás, amelynek a története több mint 500 évi szállításra tekint vissza, számos ökológiai, gazdasági és társadalmi intézkedésével ma is a fenntartható gazdálkodás éllovasának számít.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.20
A magyar jet-ski válogatott tagjai előkelő helyről várják a péntektől vasárnapig zajló Magyar....
2024.07.20
Nem szépek. Sőt, némelyik kifejezetten csúf, de kedves darabjai az autótörténelemnek. ..
2024.07.20
A vállalat elektromos meghajtású, teljesen elektromos és plug-in hibrid modellek eladásai 41....
2024.07.20
Kalle Rovanperä 15,7 másodperces előnyre tett szert a helyiek fordos kedvencével, Mārtiņš Sesksszel....
2024.07.20
Tippek a helytakarékos pakoláshoz. ..
2024.07.20
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő....
2024.07.20
A Lamborghini Köln most egy új szalonban köszönti a márka vásárlóit és barátait, és lenyűgöző....
2024.07.20
Linda Jackson, a Peugeot nemzetközi igazgatója ismertette, hogy a villanyautók korszakában....
2024.07.20
Az Apollo Tyres a háromszoros Formula–1-futamgyőztes Giancarlo Fisichellát kérte fel, hogy....
2024.07.20
A DataHouse pénteken közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon csaknem 457 ezer....