Alkatészgyártás

Gépjárművekhez gyárt hőtechnikai berendezéseket a Modine új üzeme

2018.03.27.

Az egy év alatt felépült új üzemben teher- és haszongépjárművekhez gyártanak majd hűtőberendezéseket, a következő évekre szóló terveikben a magyar leányvállalat további bővítése is szerepel – hangzott el az autóipari Modine Hungária Kft. új gyártóüzemének keddi átadó ünnepségén, Mezőkövesden - írja az MTI.

Thomas Marry, a Modine Manufacturing Company ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy a 102 éve működő cég ideális helyszínt talált Mezőkövesden és nagyszerű partnert a magyar kormányban és a befektetési ügynökségben a 200 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez.

Németh Zoltán, a Modine Hungária Kft. ügyvezető igazgatója közölte: 2015-ben kezdték el Mezőkövesden alumínium olajhűtők és töltőlevegő hűtők gyártását, ám hamarosan kiderült, szükség van a gyár és a terület bővítésére. A szomszédos szántók megvásárlását a kormány az ingatlanok kiemelt beruházási célterületté nyilvánításával segítette – mondta. Felidézte: az építkezést megelőző régészeti feltárás 5. századi szarmata leleteket hozott felszínre.

A 2017-es pénzügyi évben 1,5 milliárd dollár árbevételű Modine hőtechnikai berendezések és alkatrészek gyártásával foglalkozik, hűtő és fűtő berendezéseket és rendszereket kínál a globális piacokon. A multinacionális nagyvállalat székhelye az Egyesült Államokban, Wisconsin államban Racine-ban, míg további üzemei Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában és Afrikában találhatók.

A Modine Hungária Kft. 1991. óta működő mezőkövesdi üzeme a konszern legsikeresebb európai gyáraként egyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legjelentősebb munkáltatója is. Másik magyarországi telephelye, a zöldmezős beruházásként megépült gyöngyösi üzem Heves meghatározó foglalkoztatója.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter hangsúlyozta: a világ 4 földrészén több mint 11 ezer embert foglalkoztató amerikai Modine 6,2 milliárd forintból finanszírozott mezőkövesdi kapacitásbővítése egy újabb csúcstechnológiát képviselő beruházás, melyhez a kormány 3,1 milliárd forint értékű fejlesztési adókedvezménnyel járul hozzá.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....