Olaszországban a forgalom körülbelül 30%-a a parkolóhelyet kereső autósokhoz köthető. A nyilvánvaló kellemetlenségek ellenére az olaszok háromnegyede (76%) továbbra is autóval közlekedik. Röviden, annyi jármű zsúfolódik össze a belvárosokban, hogy képtelenség elegendő parkolóhelyet kialakítani.

Az Aipark Intézet becslése szerint ezt az egyensúlyhiányt további mintegy 670 000 parkolóhellyel (utakon vagy parkolóépületekben) lehetne csak orvosolni. Néhány példa az olasz nagyvárosokból: Rómának 190 000 parkolóhelyre lenne szüksége (jelenleg 39 lakosra jut 1 parkolóhely), Nápolynak több mint 56 000-re (31 lakosra jut 1), Torinónak 16 500-ra (15 lakosra jut 1), Milánónak 83 000-re (13 lakosra jut 1), Genovának pedig 9100-ra (22 lakosra jut 1) ahhoz, hogy legalább 10 lakosra jusson 1 parkolóhely (ez lenne az ideális az európai standardok szerint).

„A kétségbeejtő helyzet megoldása” – magyarázzák az Aipark elemzői – „egy integrált városi mobilitási politika, amely a parkolóhelyeket (utcai és épületeken belüli) és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat a torlódások csökkentésének, a városrehabilitáció megtervezésének, az alternatív közlekedési módok használatának ösztönzéseként, valamint és a szennyezés csökkentésének kulcsfontosságú eszközeként tekinti. E tekintetben a digitális innováció most új parkolási infrastruktúra-konfigurációkat tesz lehetővé a városi csomópontokban. A közlekedésszervezők a teljes mobilitási struktúrát veszik figyelembe, nem leszűkítve a problémát a parkolóhelyek számára. Olyan alternatívákon dolgoznak, amelyek intelligensebbé, kényelmesebbé, hatékonyabbá, a közlekedők és a városok igényeihez jobban alkalmazkodóvá téve azokat.

A tarthatatlan állapotok miatt Olaszország most próbál hidat verni a szakadékon át, igyekszik csatlakozni azokhoz az országokhoz, melyek a parkolás terén a leginnovatívabbaknak bizonyultak, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a városi mobilitás kérdéseire.