Két éve elengedtük kocsinkat, egyrészt mert 80 éves koromban észrevettem, hogy vezetési hibákra vagyok hajlamos, nem akartam belekerülni az esti híradóba, mint egy öreg bácsi, aki balesetet okozott, másrészt nagyon sok pénzbe került az autózás. Sokan véltek engem benzinvérűnek és motoragyúnak, jó példát akartam mutatni: nem kell idősen, görcsösen kapaszkodni a volánhoz.

Amíg volt autóm, minden stopozót felszedtem, még olyat is, aki nem mutatta hüvelykujját. Sokszor álltam meg egy országúti buszmegállóban, ahol valaki várakozott. Megkérdeztem, hogy velem jönne? 

Nagy hátrány, hogy kocsi nélkül összezsugorodott a világom, nem juthatok kedvenc helyeimre. Elégetett vagyok a BKK, a MÁV és a Volánbusz szolgáltatással.   Rendszeresen futok erdőkben, hegyekben, és felfújható, hátizsákban hordozható kajakkal járok a Dunán. Ha a futást befejeztem, egy országútnál, és kikötöttem egy település közelében, akkor feltartom hüvelyujjamat. Nagyon hamar megáll egy autó, még egy negyedórát sem vártam sohasem. Az üdvölés, köszönet után közlöm, hogy Pestre szeretnék eljutni. Ha másfelé megy az autó, elengedem, tovább várok. 

Gyakran mondták, hogy manapság nem divat az autóstop. Mégis felvesznek, látszik, hogy idős ember vagyok, így nem vagyok veszélyes. Feltűnő, hogy sportolni voltam, valamiért rokonszenvesnek találnak. s

Egy kis nyelvészet: az autóstopolni nem helyes, mert a zokni-javításra, a stoppolásra utal, nekem jobban tetszik az autóstopozni kifejezés.

A kezdetben azt képzeltem, hogy elsősorban szerény, olcsó kocsik vesznek fel, mert a tulajdonosok átérzik egy autó nélküli, szegény ember sorsát. Nagyot tévedtem, egyetlen Suzuki sem állt meg nekem, csak egy Dacia vitt el, többnyire prémiumautók, sőt luxuskocsik, nagy BMW-kel, Mercedesekkel, Teslákkal, Jaguárokkal utaztam. Érdekes volt megfigyelni, hogy a felsőbb anyagi helyzetű emberek nagyobb százalékban jószívűek. Másik példa: a Nyírségben hárman stopoztunk, egy ARO kisteherautó felvett minket, csak platón volt hely, ott egy ketreccel kombinált sertésmérleg volt. Beszállunk a ketrecbe, minden faluban ráztuk a rácsot és üvöltünk: – Szabadítsanak meg minket! 

Mindig mondtam a sofőrnek, hogy szeretek jószívű emberrel utazni. Ezzel elkezdődik egy barátságos beszélgetés, kikérdeznek, hogy honnan kerültem elő, mit sportoltam. Ha humoros az ember, akkor elmondtam, hogy a segítségért jutalom jár: évenként egy szabadnap a pokolból…

Fiatalként is autóstoppoztam, megtanultam, hogy magányos nő nem áll meg, család sem. Ezeket elfelejtettem: többször vett fel egy nő, volt úgy, hogy hátul kutyusok voltak, egész úton simogattam őket. A hölgy elkapta nehéz hátizsákomat, és berakta hátra. Utaztam házaspárral, gyerekkel. Különleges eset, volt, hogy jól magyarul beszélt palesztin férfi hozott a metró megállóba. Ha Budapestre autózik valaki, megbeszéltük, hogy hol lehetne előnyős helyen kiszállni. Többször alig kellett a BKK járműre felszállni. 

Franciaországban sötét hajnalon autóstopoztam, mert bérhajóval belvízen túráztunk egy hetet, vissza kellett jutni a kiinduló ponthoz, ahol az autónk maradt. Arrafelé egy nagy kaszárnyája volt, az Idegenlégiónak. Hamar jött egy katonai terepjáró, kitoppant belőle egy tagbaszakadt őrmester, azonnal hozzám lépett, háromszor kérdezte, hogy idegenlégiós vagyok-e (valószínűleg ezeknek nem szabad autóspozni), háromszor feleltem neki, hogy civil vagyok. Látszott rajta, hogy szívesen beültetne engem a fogdába.  

Sok autó ment előttem, amelyben csak a vezető ült. Egyedül autózni, már-már bűn! Ha beszállok, kétszer annyi emberre oszlik el a környezeti lábnyom, a légszennyezés, a benzinfogyasztás, és az egész jármű használata. 

Sokat bringázom, fekvőbiciklivel, már most ez a jármű autóm helyettesítője, idén túllépte a tízezer kilométert. Minap elindultam egy száz kilométeres túrára, a negyedénél gumidefektet kaptam. Ott helyben nem tudtam megjavítani. Kiálltam az országút szélére, kinyújtottam hüvelykujjamat. Egy perc múlva megállt egy Hyundai kombi, a tulajdonos nagyon segített a hosszú bringámat berakni a csomagtérbe. Eredetileg azt kértem tőle, hogy vigyen el a Dunaharaszti HÉV állomásig, de kiderült, hogy Kőbányára készült. Megkérdezte lakcímemet, azonnal bepötyögte a navigátorba, ragaszkodott, hogy kerülővel házig visz. Tüstént elneveztem tündérembernek.  

Kortársaimnak ajánlom, hogy engedjék el az autót, hiszen minden közösségi járaton ingyen utazhatnak, és az autóstop sem költséges, barátságos emberekkel ismerkedhetnek meg.