Gondolatjel

Gondolatjel - Elengedni az autót

2022.06.19.

Kivételesen személyes Gondolatjel ez – arról szól, hogy egy autómérnök, autós újságíró (ez én vagyok) eladja kocsiját, és nem vesz helyette másikat, autó nélküli életre rendezkedik be. Remélem, példát mutatok hozzánk hasonló élethelyzetű embereknek, mindennel számot vető racionális gondolkodásból.

Fél évszázada összeszámolhatatlanul sok újságban, folyóiratban és online médiumban publikáló autós és mezőgazdasági gépész újságíró, akit sokan vélhetnek benzinvérű, „motorhead” személyiségnek – elengedi az autótartást? Tekinthető-e ezután a motorizáció hiteles zsurnalisztájának? Nem olyasmibe beszél bele, amihez már kevés köze van? Szerintem másképp áll a helyzet.

A Közlekedéstudományi Intézet (korábban ATUKI) munkatársaként, és eleinte másodfoglalkozású, majd hivatásos újságíróként végigéltem a hazai automobilizmus felfutását, kiteljesedését, és az utóbbi években felismertem hanyatlásának jeleit is. Anno a „nem lehet akkora különbség autó és autó között, mint, hogy van autód, vagy nincs” felfogás érvényesült, szinte mindenki autót akart, szerzett is Trabantot, Skodát, Ladát, majd Opelt, Fordot, Peugeot-t, Renault-t, Volkswagent, sőt Audit, BMW-t, Mercedest, Bentleyt, Porschét. A hetvenes években kiváltság volt akár egy Moszkvics tartása, a Váci utcán is furikázhatott vele tulajdonosa, ott parkolt ingyen, ahol akart, és lakott területen kívül tetszése szerint kihasználhatta csúcssebességét.

Mára, hogy a marxi dialektikát idézzem, minőségibe csapott át a mennyiségi változás. Annyi autó lett, hogy önmagába fullad áradatuk, fizetős parkolóhelyet is nehéz találni, a szükségesnél sokkal nagyobb teljesítményű, sebességpotenciálú, vételárú kocsik araszolnak dugóban, már nem élvezet, hanem vesszőfutás hétvégén lejutni Budapestről Balatonra, és ha netán kiszabadul valaki egy szabad útszakaszra, és jól megereszti kocsiját, drákói büntetésre számíthat. Ráadásul egyre több az autózás-ellenes intézkedés. Fővárosunkban úgy változtatták meg belvárosi utcák forgalmi rendjét, hogy elmenjen az emberek kedve volán mögé ülni, és szóba került rakpartok lezárása a járműforgalom elől: legyen sétálózóna a Duna-part! Tetejébe az EU nyomására erőltetik a nagy átállást belsőégésű motoros kocsikról elektromosokra, amelyek sokkal drágábbak, hatótávolságuk rövidebb, nem bizonyítottak még elegendő ideig, és erősen kérdéses, hogy egyáltalán környezetkímélőbbek-e valamivel a hagyományosaknál.

Mindenki, akivel beszélgettem e jelenségekről, egyetértett, hogy miközben egyre drágább, fokozottan kiábrándító, frusztráló, idegesítő, sőt csúcsidőben egyenesen őrjítő autózni. Nemcsak nálunk, hanem Nyugaton is egyre több fiatal veszti el érdeklődését a magánautózás iránt, nem vágynak prémiumautóra, sőt semmilyenre sem. Járnak közösségi közlekedéssel, villanyrollerrel, vagy ha individuális motorizációra van igényük, bérelt, közösségi kiskocsit vesznek igénybe, mint a MOL Limo.

Az egyedi tünetek mögött vegyünk észre egy nagy korszakváltást. Az autózás, akárcsak technikai civilizációnk több egyéb vívmánya, számszerűleg és luxusában túlfejlődött az optimumon, már dekadens fázisba ért. Beleillesztve e felismerést a katasztrófákkal fenyegető klímaváltozás, a pusztító környezetszennyezés, a nyersanyagfogyás és a globalizációs problémák, például a migráció, és a hagyományos értékek megrendülése közé, érthető, hogy sokan önként visszafogják pazarló fogyasztásukat, és elsőként az autót engedik el, hogy maradjon anyagi tartalékul nehéz idők átvészelésére.

Hazánkban megkönnyíti e nehéz döntést, hogy kiváló a közösségi közlekedés, kis országunk távoli sarkai is gyorsan elérhetők korszerű, kényelmes, kulturált, pontosan járó vonatok, autóbuszok sűrű hálózatával, és példás a budapesti tömegközlekedés is. A sínen suhanó villamosból, vagy a külön sávon robogó buszból szórakoztató látni az állva hagyott autók tömkelegét, de a metróval szemben is esélytelen egy nulláról százra öt másodperc alatt gyorsuló, 250 km/órás csúcssebességű sportkocsi.

Mindezeken felül van egy további körülmény, amely autónk elengedése mellett szólt, a büdzsé. Minél jobban visszafogja valaki az autózást, annál több fix költség (biztosítás, autópálya-díj, súlyadó) rakódik egy-egy kilométerre. Mi viszont, akárcsak sok honfitársunk, 65 év felettiként ingyen utazunk mindenféle közösségi közlekedési eszközön. Fokozatosan átszoktunk, nem feltétlenül tart hosszabb ideig, és alkalmilag taxit hívunk, amire bőven telik, csupán a kötelező és a Casco biztosítás megtakarított díjából. Ismerünk idős embereket, akik megrögzötten kapaszkodnak kocsijukba, holott az élet más területein talán több örömet szerezhetnének maguknak, ugyanannyiért.

Minél többen állnak át, annyival kevesebb új autóra lesz szükség, csökkenhet a forgalomterhelés, fürgébben közlekedhetnek, akiknek bármily okból kényszerítő szükség autót tartani, akár, mert kiköltöztek az agglomerációba, vagy sok mindent visznek magukkal, netán népes a család. A nagy szemléletváltozás már elkezdődött, nem társadalmi cél többé, hogy még nagyobb számú gépkocsi járjon, fogyasszon benzint, gázolajat, elektromos energiát, szennyezzen levegőt, állja tele az utcákat. Remélhetőleg terjed az otthonról végezhető munka, talán akceptálható oknak számít majd munkahely-változtatásra, hogy valaki közelebb szeretne dolgozni az otthonához.

Feleségemmel már meghoztuk, végrehajtottuk személyes döntésünket, nem rendszeresen autózó újságíróként szeretnék hiteles lenni, hanem olyan személyként, aki már megértette az idők szavát, és példát akar mutatni a posztautomobilizmus korában. Mozgékonyságom megmaradt, nem szolgálom vásárlásommal a túltermelő ipar pörgetését, környezeti lábnyomomat minimálisra csökkentem, és más területeken kézzel fogható gazdasági előnyök jutalmaznak lemondásomért. Remélem, követőkre találok!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....