Az ember mozgását először a gőzgép tette függetlenné a természet erőitől: saját, illetve igavonók képességeitől, szél járásától, vizek sodrásától. A 19. század a gőzmozdony és a gőzhajó diadalmenetének korszaka volt. Épültek sínpályától független gőzlokomobilok is – rajongókörük Angliában mindmáig megrendezi füstös találkozóikat. Játsszunk el a gondolattal: nincs kőolaj a Föld méhében, csak kőszén. Ma is ilyenekre lennénk utalva, sűrűn kellene tápvizet és szenet vételezni, szorgosan fűteni a kazánt, eltűrni a füstfelleget. Persze később építettek gőzüzemű személyautókat is, már olajtüzeléssel, állták a versenyt a korai belsőégésű motoros járgányokkal, de aztán ezek is múzeumba kerültek.

A gőzgépektől messze jutottunk, árammal is tankolhatunk.

Egy korszerű személyautóba percek alatt betankolunk 60 liter gázolajat, és azzal simán elmegyünk egy nap alatt ezer kilométert. Logisztikai láncunk kulcsszereplője, a kamion tízszer ennyit vehet fel hatalmas tartályaiba, megtehet vele kétezer kilométert, többek között azzal az előnnyel, hogy ott tankolhat, ahol olcsóbb.

Hogy ez összehasonlítható legyen a mostanában lelkesen favorizált villanyautózással, amely hasonló paradigmaváltást vezet be, mint annak idején a gőzgép nyugdíjazása, ne literben számoljunk, hanem kilogrammal. Mivel a távolsági fuvarozás villamosítása egyelőre álomként sem merül fel, maradjunk a személyautóknál. A példaként felhozott 60 liter gázolaj tömege körülbelül 50 kiló (a cikkben zsurnalisztás lazasággal, kerekített számokkal játszom, a gázolaj sűrűsége például függ a fajtájától és hőfokától, ilyesmit nem veszek figyelembe). Tehát: 50 kiló üzemanyaggal (helyesebben: tüzelőanyaggal) 1000 kilométer járható be, ésszerű (a limiteket kihasználó) sebességgel. Egy kilogrammal 20 kilométer.

A dízel még sokáig velünk marad.

Örvendezhetünk, hogy mitől ment meg minket a dízelmotor, mennyi szenet kellene belapátolni Budapesttől Miskolcig egy lokomobil örökké éhes kazánjába, míg az autónk tankműszerének mutatója még a háromnegyedig sem esett vissza. Királyság!

Ám ne a múltba révedjünk, hanem pillantsunk inkább a „zöld” jövőbe, gőzgép helyett hasonlítsuk össze dízelautónkat egy korszerű hibriddel. Válasszuk az egyik prémiummárka luxus SUV-modelljét, megnevezése nélkül, mert nem egy adott járműről, hanem jelenségről beszélünk, és az eredmény úgyis hasonló lenne, ha bármelyik vetélytársat néznénk.

Nos, ennek az élvonalbeli gépkocsinak a komplett dízeles hajtáslánca mellett van konnektoros hibrid hajtóműve is, lítiumion-akkumulátorteleppel. Ezt a szerkezeti elemet ügyesen elrejtették a jármű aljában, észre se venni, nem korlátozza sem az utas-, sem a poggyászteret. Kapacitása, energiatároló képessége akkora, hogy 60 kilométert lehet vele megtenni, tisztán elektromos üzemmódban, tehát helyi emisszió nélkül. Városban oly tiszta üzemű, mint egy trolibusz vagy villamos, kipufogógázt egyáltalán nem bocsát ki. Pazar!

A típust magasztaló reklámok, prospektusok viszont mélyen hallgatnak arról, hogy mekkora ennek a meglehetősen szerény hatótávot biztosító akkunak a súlya. Gyakorló autós ismerőseim, akiket megkértem tippelni, száz-kétszáz kilóra gondoltak. Alaposan alálőttek: a valóságos adat 700, azaz hétszáz kilogramm, nagyjából tíz utas súlya, tehát kétszer annyié, mint ahány személyt fedélzetére vehet a kocsi. Hétszáz kiló? Tizennégyszer annyi, mint a hatvan liter gázolajé? Igen! Ennyit kell ballasztként cipelni, amikor dízellel robog az autó.

Ebből az adódik, hogy egy kilogrammnyi akku kapacitása 60 kilométer hétszázad részére, 85 méterre elegendő. Mivel szintén egy kilogrammnyi gázolajjal húszezer métert lehet megtenni, a különbség 235-szörös. Kétszázharmincötszörös!

Ehhez vegyük még hozzá, hogy a kiürülő tank egyre könnyebb, a lemerülő akku viszont ugyanolyan nehéz marad.

Ha fordított lenne a helyzet, hogy eddig rövid hatótávú villanyautókkal jártunk, és most valaki feltalálja a kétszázszor nagyobb akciórádiuszú belsőégésű motoros járművet, mekkora lelkesedéssel fogadnánk! De kétszázszoros visszaesést tudomásul venni?

Hát igen. El kell fogadnunk, hogy túlnőtte magát az automobilizmus, tűrhetetlenné váltak környezeti károkozásai, és egyébként is önmagába fullad az autóáradat. Kisebb beavatkozásokkal már nem oldható meg a probléma, gyökeres változások küszöbén léptünk túl. Ha nem akarjuk feladni a könnyű, gyors, individuális mozgás lehetőségét, meg kell osztani a feladatot a különféle gépkocsi-jellegek között. Városba, urbánus környezetbe nyilvánvalóan előnyösebb a villanyautó (amennyiben környezetkímélően állítják elő a töltőáramot!), hosszú távú használatra viszont irreálisan nagy, és önmagában is negatív környezeti hatásokat generáló, a költséghatékonyságot agyonverő akkumulátorokra lenne szükség, és az olajfüggést felváltaná a kiszolgáltatottság az akkugyártóknak.

Koncepciózus gondolkodásra, tervezésre van szükség, amelynek eddig nem sok jelét látni, mintha inkább eufórikusan rohannánk bele a villanyautós forradalomba. Jó lenne ezen minden szinten eltűnődni egy kicsit.