baleset elkerülés

Gondolatjel – Vigyázz, ha jön a vonat!

2019.10.03.

Egymás után jelennek meg borzalmas hírek arról, hogy már megint vonattal ütközött egy autó, emberek haltak meg, és jelentős kár keletkezett. Mi lehet e mögött, és mit lehetne tenni az ilyen tragédiák elkerülésére?

Fotóillusztrációk: MTI és police.hu

Koreai és magyar emberek vesztették életüket idén, vasúti átjáróban vonat elé, vagy vonatnak hajtva. Ez nem nemzeti sajátságunk, sok videót lehet látni az interneten, hasonló balesetekről. Működik a sorompó vagy fénysorompó, előre ki van táblázva a szintbeli kereszteződés – és mégis! Úgy látszik, nem eléggé ösztönöz józan viselkedésre, ha akárhányszor olvasunk is róla, hogy száz méteren tolta maga előtt, vagy repítette le a vágányról a vonat a kocsit, amelynek alig felismerhető roncsából feszítővágóval kellett kiemelni az áldozatokat. Borzongató szabályossággal következik be újra és újra ugyanaz. Bolondok ezek? Hogyhogy nem figyeltek, hogyhogy nem látták a közeledő szerelvényt, hogyhogy nem hallották az esetleges sípolást vagy harsány mozdonykürtöt? – teszi fel a kérdést az önmagát efféle agyműködési zavar felett állónak képzelő hírfogyasztó.

Nos, nem elmegyógyintézeti ápoltak, hanem teljesen normális emberek sétálnak bele a csapdába. Éppen ezért érdemes mindnyájunknak eltűnődni rajta! A jelenség mögött pszichológiai összefüggések húzódnak meg. Elsősorban a tipikus, kisebb-nagyobb mértékben mindenkire jellemző, „ez csak másokkal történhet meg, velem nem” gondolkodás. Pedig – de mennyire megtörténhet, és Murphy törvényét igazolva, meg is történik! A másik a valószínűségelemzés, amely megannyi élethelyzetben lefoglalja agykapacitásunk egy részét. Tudatosan senki sem merne egy főútra körülnézés nélkül keresztben behajtani, mert rendszer nélkül, kiszámíthatatlan időközökben, de elég sűrűn jönnek más járművek. A vasút más: még fővonalon is csak néhány percet tesz ki a nap 24 órájából, míg egy adott helyen csakugyan átrobog egy vonat. Jó eséllyel megúszhatja az ütközést az ember.

Ha mégsem, akkor… Amerikában egy sorompó nélküli átjáróhoz a következő feliratú táblát tették ki: „Vasúttársaságunk gyorsvonata 30 másodperc alatt száguld át itt, tekintet nélkül arra, hogy az ön kocsija a síneken volt, vagy sem!” Poénnak jó, de a szomorú valóság az, hogy a vonatot is veszélyezteti a karambol, bármennyivel súlyosabb és masszívabb. Egy megrakott teherautó összezúzhatja a mozdony elejét, megölve a mozdonyvezetőt, vagy kisiklathatja a sínből a szerelvényt, még nagyobb katasztrófát okozva. Egyszer utaztam villanymozdony vezetőállásában, 6500 lóerő vitt 3000 tonnát, bővel 100 km/óra fölötti sebességgel, a fékutunk másfél kilométer lett volna, és mi van, ha valaki behajt elénk egy sittes teherautóval, vagy megpakolt traktor-pótkocsival? Akkor végünk van… Be kell vallanom, félelmetesnek éreztem a helyzetet, és azóta megemelem kalapomat a mozdonyvezetők előtt.

Visszatérve a pszichológiára és az emberek leszoktatására az ön-, illetve közveszélyes magatartásról: ismert tény, hogy nem a kis valószínűségű brutálisan nagy büntetésnek van igazán elrettentő hatása, hanem az enyhének, amely biztosan vagy majdnem biztosan bekövetkezik. A gyorshajtásról leszoktatásnak nem az a jó módja, hogy évente bemérünk és brutálisan megbüntetünk három embert, míg a többieket száguldozni hagyjuk, hanem ha mindenki, minden egyes sebességtúllépésért fizethetne ezer forintnyi bírságot. Hasonlóan nem riaszt el évente néhány halálos kimenetelű vonat-autó balesettől, ha azt tapasztalja valaki, hogy többször surrant át baj nélkül a síneken. Nincs, és soha nem is lesz statisztika arról, hogy hányan úsznak meg egy-egy országban hazardírozó áthajtást vasúti pályán.

Mit lehetne tehát tenni? Van elképzelésem: az informatika, az „okosautó” segíthetne. Egyre több kocsiban van elektronikus navigátor, GPS-készülékkel ellátott mobiltelefonunk tudja, hol készültek fényképeink. Nem tudok viszont még autók és telefonok olyan funkciójáról, amely kimondottan a vasúti átjárók veszélytelenítését szolgálná. E szakterületen laikusként el tudnék képzelni a navigációs készülékbe telepített, vagy telefonra letölthető szoftvert, amely riasztja a járművezetőt szintbeli vasút-kereszteződések előtt. Sőt akár azt is, hogy online-kapcsolatban állva a MÁV és egyéb, külföldi vállalatok vasútbiztosítási rendszerével, azt is jelezni tudná, hogy „Vigyázz, itt 26 másodpercen belül gyorsvonat (tehervonat) robog át!” Okosautót persze automatikusan le is állíthatna a rendszer.

Ilyesféle megoldás nem csak a felelőtlenségből eredő balesetektől védhetné meg az embereket, hiszen tapasztalatból tudjuk, néhol mennyire rosszul belátható autóból a vasútvonal. Kanyar, mély bevágás vagy dzsungelszerű növényzet teheti láthatatlanná a közeledő vonatot. Ha fel vannak húzva a kocsi ablakai, netán hangosan szól a zene, hallani sem lehet semmit. Nyilvánvalóan nem jöhet szóba, hogy mindegyik vasúti átjáróhoz baktert vagy rendőrt állítsanak – az viszont már nem tűnik utópiának, hogy minden egyes gépkocsi meg tudja védeni utasait (és saját magát) az értelmetlen pusztulástól.

Nem tartom valószínűnek, hogy az autógyártók felfigyelnének ötletemre, de talán tippet adtam egy magyar startup-vállalkozás létrehozásához. Nagy örömmel tesztelnék és ismertetnék egy ilyen megoldást, amely mindannyiunk javára válhatna!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....