Kína

Gondolattal irányítják a kínai autót

2014.07.10.

Egy fejre illeszthető érzékelő segítségével, kizárólag gondolatokkal vezérelt autót fejlesztenek kínai tudósok, az ázsiai kontinensen elsőként.

 A központi televízió beszámolója szerint az észak-kínai Tiencsin városának Nankaj Egyetemén fejlesztett jármű GPS helymeghatározó rendszerrel felszerelt és elektronikus vezérlőrendszerrel ellátott. Az irányítószerepet kapó fedélzeti számítógépet egy speciális érzékelőhöz kötötték, amelyet 14 helyen rögzítenek viselője fejéhez. A szenzorok által érzékelt agyi jelzések közvetlenül a számítógépbe érkeznek, amely azokat feldolgozva küld parancsot az autónak.


A jelenlegi rendszer az ajtó bezárására, kinyitására és a visszapillantó tükör beállítására való utasítások végrehajtására képes, de a kutatók reményei szerint a gondolat vezérelte vezetés már a közeljövőben valósággá válhat.

A Nankaj Egyetemen fejlesztett jármű az első gondolatvezérlésű autó Kínában és Ázsiában, de nem az első a világon. A berlini Freie Universität kutatói már 2011-ben előrukkoltak Brain Driver nevet viselő projektjükkel, amely hasonló elven, egy 16 érzékelővel ellátott, fejen viselendő, számítógéphez kötött szenzorrendszerrel működik. A német fejlesztők - bár számos kiküszöbölendő problémával kénytelenek szembesülni - már gondolattal vezérelt autóvezetésre is képesek, emellett pedig egy gondolat vezérelte kerekes széken is dolgoznak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....