együttműködés

A GRSP Magyarország Egyesület a ROSEE projektben

2014.12.31.

A GRSP Magyarország Egyesület több, mint két évvel ezelőtt csatlakozott a ROSEE (Közlekedésbiztonság a dél-kelet európai régiókban) elnevezésű, több ország részvételével lezajlott közlekedésbiztonsági programhoz, amely 2014 év végével fejeződik be.

A délkelet-európai térségben  – mint a világon mindenütt – a  közúti balesetek komoly társadalmi és gazdasági veszteségeket okoznak. Délkelet-Európa régiói a közlekedésbiztonság szempontjából a legrosszabbul teljesítő területek közé tartoznak Európában, ha csupán a lakosságszámra vetített baleseti halottak számát hasonlítjuk össze: például Görögország, Románia és kisebb mértékben Szlovákia és Magyarország esetében az egymillió főre eső közúti halálesetek száma messze magasabb az Európai Uniós átlagnál, ahol 2010-ben az egymillió lakosra jutó halálesetek száma 62 volt (forrás: CARE adatbázis, valamint országos statisztikai adatok). Mindez persze nem meglepő, hiszen ezeknek az országoknak a motorizációs szintje és fejlődési folyamata elmarad a fejlettnek mondott nyugati országokétól. Ez a helyzet hátráltatja a délkelet-európai régió fejlődését és sürgős fejlesztéseket tesz szükségessé az Európai Unió 2020-ra tervezett közlekedésbiztonsági célkitűzéseinek elérése érdekében. A projekt keretében megvalósuló együttműködés lehetőséget adott a résztvevő országoknak a legfejlettebb országok úgynevezett legjobb gyakorlatainak hazai viszonyokra történő adaptálására és megvalósítására.

A ROSEE projektben hat ország vett részt: Olaszország, Románia, Magyarország, Görögország, Szlovénia és Bulgária. A projekt célja a közlekedésbiztonság javítása a délkelet-európai régió első- és másodrendű közúthálózatain, az Európai Unió Délkelet-európai Együttműködési Programjának finanszírozásában. A program jelmondata, amelyet az abban résztvevő 16 ország közösen választott: "Együtt, közös jövőnkért”.

A ROSEE nemzeti és regionális szinten támogatta a délkelet-európai régió kormányait abban, hogy jobban összehangolják az első- és másodrendű közúthálózatok tervezését és üzemeltetését, külön hangsúlyt fektetve a közlekedésbiztonság és az elérhetőség javítására. Ha az úthálózatok kezelése megfelelő, ritkábban fordulnak elő közúti balesetek, valamint a közúti balesetben elszenvedett sérülések súlyossága is csökkenhet.

A GRSP Magyarország Egyesület a projekt keretében Pest megyében valósított meg mintaprojekteket a védtelen közlekedők biztonságának növelése, az intézményi kapacitás fejlesztése, továbbá a közlekedésbiztonsági szempontok érvényesítése érdekében az úthálózatok tervezése és üzemeltetése terén. Az Egyesület a kiválasztott első és másodrendű útszakaszokon felmérte a közlekedésbiztonsági helyzetet, baleseti elemzést, konfliktusvizsgálatot és közvéleménykutatást is végzett. Ezzel párhuzamosan közlekedésbiztonsági felülvizsgálatokat hajtott végre a kiválasztott pilot útszakaszok infrastrukturális helyzetének felmérésére. Kapacitásbővítő tréningeket szervezett érdekelt felek, szakemberek számára sebességmenedzsment és egyéb releváns témakörökben.

Az elsődleges mintaprogram fő célja volt a közlekedésbiztonság javítása a 2. sz. főút kiválasztott szakaszán, Dunakeszin.  A védtelen közlekedők (főként gyalogosok) közlekedésbiztonságának javítása közlekedésbiztonsági felülvizsgálat és konfliktuselemzés elvégzésével, szakemberek kapacitásfejlesztő tréningjeinek megvalósításával, figyelemfelkeltő kampány lefolytatásával és infrastrukturális beruházásai javaslat kidolgozásával.  A másodlagos mintaprogram során annak a Dunakeszin épült új feltáró útnak a biztonsági helyzetét mérték fel, amely a projekt időtartama alatt készült el a városban. Ennek során beruházási javaslat valamint egy kétéves sebességmenedzsment stratégia és akcióterv készült el a kiválasztott útszakaszok, – újonnan épült feltáró út és környezete – infrastruktúrájának és közlekedésbiztonságának javítása érdekében.

A projekt során a helyi lakosságot is bevonták a munkába, kérdőívek segítségével mérték fel azt, hogy a lakosság hogyan látja környezete közlekedésbiztonsági helyzetét, mit tart a legveszélyesebbnek, milyen javaslatai vannak a helyzet javítása érdekében. Emellett, a kampány részeként Dunakeszin, a helyiek számára egy családi közlekedésbiztonsági napot is szervezett az Egyesület. A rendezvényen résztvevő gyermekek mini KRESZ pályán tanulhatták a legfontosabb közlekedési ismereteket, mentősök segítségével megismerhették az elsősegélynyújtás alapvető fogásait, míg a család felnőtt tagjai KRESZ tesztekkel mérhették fel közlekedési ismereteiket, és kipróbálhatták a  biztonsági öv szimulátort is.

A projekt részeként az Egyesület az abban együttműködő szakmai partnereivel egy kétnapos sebességmenedzsment trénig elnevezésű szakmai programot állított össze, amely a sebességszabályozás témakörét járja körül. Ez a program, azóta országjáró körútra indult, az előadásokon közúti szakemberek, közlekedési rendőrök, közúti szolgáltatók munkatársai ismerkedhetnek részletesen a sebesség rendkívül átfogó témakörével.

A GRSP Magyarország Egyesület partnerei a programokban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Dunakeszi Polgármesteri Hivatal, Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság, KKK- Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint bevásárlóközpontok voltak.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....
2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..