közlekedésbiztonság

Gyalogos átkelőknél akcióztak a Pest vármegyei rendőrök

2024.03.23.

Tavaly decemberben súlyos baleset történt egy solymári zebránál, amikor egy autós két, szabályosan közlekedő gyalogost ütött el. Csodával határos módon túlélték, egyikük könnyebben, míg a másik nő súlyosan megsérült - írja a police.hu.

Sajnálatos módon több kirívó esettel is találkoztak kollégáink más településeken is, úgymint Pomáz, Érd, Pilisvörösvár, ahol a szabálytalanul közlekedő sofőrök néhány hónap leforgása alatt majd’ tucatnyi embert sodortak vagy ütöttek el a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken. Holott, ahogyan minden közlekedőnek tudnia illene, a gyalogosé az elsőbbség!

A Pest vármegyei rendőrség a balesetek visszaszorítása érdekében sajátos akciót indított. Munkatársaink drónnal, fedélzeti és testkamerával indultak a balesetek szempontjából kiemelten veszélyeztetett helyekhez, ahol négy alkalommal, 12,5 órán át figyelték a forgalomban résztvevőket. Az autósok közül 87 közlekedett szabálytalanul, összesen közel 2 millió forint bírságot tudhatnak magukénak.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a gyalogos-átkelőhelyekre, elsődleges célként szem előtt tartva a balesetek megelőzését.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....