FIA Kamion Európa-bajnokság

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert átgázolt a mezőnyön

2025.05.18.

Műszaki problémák miatt nem tudott mért köridőt futni az időmérő edzésen, de így is mindkét szombati futamot megnyerte a címvédő és hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb Misanóban zajló idénynyitó viadalán.

A negyvenéves szombathelyi pilóta és csapata kormányproblémákkal szembesült szombat reggel, a hibát pedig a kvalifikációig nem sikerült kijavítani, így a magyar címvédő a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni a délutáni első futamon.

Kiss a nehézségek ellenére hozta a tőle már megszokott formát, keresztülszáguldott a mezőnyön és másodikként ért célba a hozzá hasonlóan hatszoros Eb-győztes Jochen Hahn mögött. Utólag a német versenyzőt öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mert úgy ítélték meg, hogy az első kanyarban elhagyta a pályát és ezzel előnyre tett szert. A győzelmet így Kiss Norbert örökölte meg, aki aztán a késő délutáni második - fordított rajtrácsos - futamon ismét remekül versenyzett és itt már a pályán is elsőként intették le.

A misanói versenyhétvége ma újabb időmérő edzéssel, valamint további két futammal folytatódik.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....