Lexus

Gyorstuning japán módra

2020.11.17.

A megújult Lexus IS szedán piaci bevezetésével gyakorlatilag egy időben a márka tradicionális japán tuningpartnerei, a TRD és a Modellista is bemutatták a módosított modellhez kínált optikai csomagjaikat.

A modell Észak-Amerikában és Japánban egy nagyon alapos frissítésen esett át, amelynek során nemcsak a méretek és a megjelenés változott, hanem a négyajtós szedán technológiai tartalma is. Most pedig eljött a szokásos diszkrét optikai tuningcsomagok ideje. A cégcsoport szerves részét alkotó TRD új első kötényt rajzolt az IS szedánhoz, amely fekete és fényezett kivitelben egyaránt még agresszívabbá teszi a modellfrissítés során eleve harciasabbá vált limuzin megjelenését.

Módosították a külső visszapillantó tükrök burkolatát, új oldalsó szoknyákat szereltek a küszöbökre, valamint – kötelező gyakorlatként – határozott kiállású diffúzort illesztettek a hátsó lökhárítóba.

A képet egyedi 20 colos, kovácsolt könnyűfém keréktárcsák és dörgedelmes kipufogók teszik teljessé. Habár a TRD elsősorban az optikai változásokra koncentrált, nem tagadhatták meg motorsportos gyökereiket: az új modellhez összeállított katalógusukban sportos hangolású lengéscsillapító, valamint feszesebb kanyarstabilizátorok is szerepelnek.

A Modellista nevében hordja a stílusát, és míg a TRD harsányan mutogatja izmait, itt valamivel (de csak valamivel) visszafogottabb a tálalás. A diszkrétebb első kötény, a küszöbtoldat, a fényezett diffúzor, valamint a csomagtérfedél peremére illesztett, jelzés értékű légterelő mellett egyedi keréktárcsák is felkerültek a cég konfigurátorába.

A Lexus azokra is gondolt, akik a teljes optikai tuning és a szériaállapot közötti megjelenést kedvelik. Az ő kedvükért mutatták be Japánban az IS szedán novemberi piaci bevezetésével párhuzamosan az F SPORT Mode Black kivitelt.

Ez matt fekete, kovácsolt BBS keréktárcsákat, egyedi bőr sportüléseket és sportkormányt, részlegesen önzáró Torsen differenciálművet, valamint a Lexus RC Emotional Ash különkiadásból ismert, ezüsttel kontúrozott kőrisfa betéteket (a kormányon és az ablakemelő kapcsolók körül) kapott.

A felszereltség része továbbá a különleges digitális műszeregység, a három szegmensből álló LED-es fényszórók, a hátsó oldallégzsákok, valamint a be- és kiszállást megkönnyítendő automatikusan hátra csúszó vezetőülés. A lényeg persze a névben is szereplő fekete szín, amely a keréktárcsáktól a külső tükrök házán át a már említett beltéri szerelvényekig mindenütt megjelenik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....