motorsport

Gyutai Adrián nagy küzdelemben szerzett két pontot Imolában

2015.07.20.

Nagy csatában szerzett újabb két pontot Gyutai Adrián, a Tomracing Motorsport versenyzője a gyorsaságimotoros olasz bajnokság Imolában rendezett vasárnapi futamán.

A 24 éves paksi motoros a tikkasztó hőségben lezajlott szombati időmérő edzésen a 17. rajthelyet kaparintotta meg a több mint 35 fős mezőnyben, a vasárnapi versenyen aztán önhibáján kívül már az első körben visszacsúszott. A rajt után éppen előtte történt egy hármas baleset, a magyar versenyző pedig csak úgy tudta elkerülni a bukást, hogy elhagyta a pályát, emiatt a 22. pozícióból kellett folytatnia a viadalt.
    

Gyutai aztán körről körre egyre feljebb jött, az utolsó három körben több mint három másodperces hátrányt dolgozott le közvetlen riválisaival szemben, s a 16. helyen látta meg a kockás zászlót. Mivel az előtte célba érkezettek között két szabadkártyás induló is volt, s az ő eredményük nem számít bele az összetettbe, így a paksi motoros hivatalosan 14. lett, ami két pontot ért.

"Elégedetlen vagyok, mivel a rajt utáni balesetet követően tulajdonképpen vége is volt a versenyemnek" - nyilatkozta az MTI-nek Gyutai, akinek a június végi tesztelés után szabadkártyás indulási lehetőséget ajánlott a Dunlop gumigyártó cég a világbajnokság Moto3-as kategóriájának szeptemberben sorra kerülő misanói futamára. "A tanulság az, hogy az időmérőn jobbnak kell lennünk, mert a futamon a motor és a gumi is jól viselkedett, így ha előrébbről rajtoltam volna, akkor a versenyen is jobb eredményt érhettem volna el."

Az olasz bajnokságból egy futam van hátra, október 11-én Mugellóban. Gyutai kilenc ponttal a 14. helyen áll az összetettben. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....