Gyutai Adrián

Gyutai Adrián: Remek párost alkothatunk majd a Yamahámmal

2016.11.23.

Javában készül már a decemberben rendezendő spanyolországi edzőtáborra a 2017-ben a német nyílt nemzetközi bajnokságban, az IDM-ben versenyző Gyutai Adrián. A 26 éves paksi motoros jövő évi Yamaha R6-osa már megérkezett, jelenleg az edzőmotorjával együtt az utolsó ellenőrzéseken esik túl, hiszen Almeirában mindkét versenygéppel száguldani fog. A Korda Racing pilótájának anyagi háttere is egyre biztosabb, ugyanis két korábbi támogatója, a Bioextra Zrt. és a Garzone R.O.P. visszatért a motoros mellé.

Sokáig úgy tűnt, hogy akár véget is érhet Gyutai Adrián versenyzői pályafutása, pedig a paksi tehetség tavaly a Moto3 misanói vb-futamán a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is bemutatkozhatott, és a 36 fős mezőnyben végül a 26. helyen fejezte be a versenyt. Azonban mára biztossá vált, hogy folytatja a versenyzői karrierjét, mégpedig egy hároméves terv első ütemében jövőre a német nyílt nemzetközi bajnokság, az IDM Superstock 600-as kategóriájában, majd 2018-ban a Supersport világbajnokság európai futamain venne részt a paksi versenyző, míg 2019-ben már egy teljes szezont teljesítene a Supersport világbajnokságon. Persze ehhez az is kellett, hogy olyan korábbi támogatói, mint a Bioextra Zrt. és a Garzone R.O.P. visszatérjenek Adrián mellé.


- Évekkel ezelőtt már felfigyeltünk Adrián tehetségére és eredményeire, és most jött el az ideje annak, hogy ismételten mellé álljunk. Mindig fontos volt a számunkra, hogy olyan fiatal magyar sportolókat támogassunk, akik nemcsak itthon, hanem a nemzetközi mezőnyben is eredményesen szerepelnek. Bízunk abban, hogy ez a második együttműködés is legalább olyan sikereket hordoz magába, mint a 2013-as és a 2014-es esztendők, és az egyik legkeményebb nemzetközi sorozatban képes lesz Adrián a tehetségéhez méltó eredményt elérni – jelentette ki Garamvölgyi Zoltán, a Garzone R.O.P. ügyvezető igazgatója.

Jó hír, hogy a Korda Racing 26 éves versenyzőjének megérkezett az új Yamaha R6-os motorja, amit gondos kezek készítenek fel a december 3. és 13. között a spanyolországi Almeirában tartandó edzőtáborra, ahol Adrián már az új versenygépével közösen rója majd a köröket a nagypályás teszteken, míg a kispályán a saját, felújított Kawasaki edzőmotorjával fog tréningezni.


- Nagyon várom már az első edzőtábort, köszönöm a támogatóimnak a lehetőséget. Rengeteget tudok majd motorozni, kis és nagy pályán egyaránt, és ez nagyon fontos lépcső lesz a 2017-es szezonra való felkészülésemben. A köridők és a motorbeállítások most másodlagosak, előbb magamat kell felépítenem, majd a februári-márciusi tesztidőszakban fogunk a motor felkészítésével foglalkozni. Láttam már a Yamahát, szerelem volt ez első látásra, és bízom abban, hogy a pályán száguldva remek párost alkotunk majd – mondta Gyutai Adrián, aki az utazásig sem tétlenkedik, hanem amikor csak teheti, futóedzéseken vesz részt és krosszmotorjával száguld.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....