H-Moto

H-MOTO Team – nincs pihenés, nincs megállás!

2016.06.04.

Nincs megállás a gyorsasági motoros csapat életében, a H-MOTO Team különítménye ezúttal osztódik, míg Csányi Gergő a Triumph Challenge következő állomásán, Hockenheimben igyekszik minél jobban szerepelni, addig Györfi Alen az Alpok-Adria sorozat Pannonia-ringen rendezendő futamán állna dobogóra.

„Nagyon várom a hockenheimi versenyhétvégét, hamarosan pályára gurulunk, aminek igazán örülök! Mint a sorozat majd minden helyszíne, így Hockenheim is ismeretlen számomra. Sok-sok onboard felvételt nézek, ami nem adja át például a pálya lejtését, de legalább az íveket hellyel-közzel megismerem. Az előző pályán sem rendelkeztem semmilyen tapasztalattal, mégis elég hamar meg tudtam szokni az aszfaltcsíkot, és felvettem a ritmust a többiekkel! Most már nagyjából ismerem a mezőnyt, így azt is tudom, mire, kikre kell odafigyelnem. Nagyon sok munka vár ránk, de őszintén remélem, dobogóra állhatok. Annyit ígérhetek, rajtam semmi nem fog múlni!” – mesélte el Gergő a verseny előtt.

„Nem tartozik a kedvenc pályáim közé a Pannonia-ring, ugyanakkor elég jól ismerem. Remélem az időjárás ezúttal kíméletesebb lesz velünk, mint Szlovákiában, bár az előrejelzés nem ezt mutatja. Száraz időt kívánnék magunknak a versenyre, de ha esőben kell menni, akkor az a feladvány, amit ha tetszik, ha nem, meg kell oldani! Egyébként ez utóbbi alaposan felkavarhatja az erősorrendet, a valós viszonyokat, tulajdonképpen bármi megtörténhet - szóval nem egy életbiztosítás a csapadék. A technika rendben van, én szintén, így az eredményt illetőleg a dobogó a cél - ott is minél előrébb szeretnék végezni, ez nem titok!

Györfi Alen ezalatt Ostfyasszonyfán, a Pannonia-ringen húzza majd a gázt, reményei szerint normál, száraz körülmények között.

Szerző: Tóth Krisztián Márk, fotó: Alpe Adria Road Racing / H-MOTO Team

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....
2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....
2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....