Fiat 500

Hamarosan érkezik a frissített Fiat 500

2015.06.11.

A ráncfelvarrás a kis olasz minit sem kerüli el, az új változatot július 4-én mutatja be a Fiat.

A bemutató dátuma nem véletlen, ugyanis ezen a napon mutatkozott be az eredeti, farmotoros Fiat 500-as 1957-ben, és az orrmotoros második generáció is 2007-ben. Azóta az új 500-as nagy sikernek örvend világszerte, Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is keresett modellnek számít, utóbbiban még elektromos változatban is létezik.

A jelenlegi modell a Fiat Panda technikájára épült, és elsősorban a divatos formatervével és az igényes belsejével szerezett magának híveket, amihez ráadásul kedvező ár is társult. Azóta az 500-as komplett modellcsaláddá nőtte ki magát, először a vászontetős 500C érkezett, aztán az 500L egyterű, annak emelt, terepjárós változata, aztán a nagyobb, hétüléses kivitel, végül pedig az 500X szabadidő-autó is bemutatásra került.

A mostani modellfrissítés után sem valószínű, hogy drasztikusan változna a háromajtós 500-as külseje, hiszen a legtöbb vásárló pont az eltalált dizájn miatt választja a kocsit. A lökhárítókat és a lámpákat azonban finoman átdolgozzák, és új felnik és színek is megjelenhetnek. Belül viszont szinte biztos, hogy megjelenik az 5 colos érintőképernyő az 500X-ből, és az anyagok is jobb minőségűek lesznek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....