SEAT

Hamarosan indul a Seat SUV offenzíva

2014.11.20.

A Seat első SUV-ját 2016-ban készül piacra dobni, és ez még csak a kezdet. További két modell érkezik majd ezt követően, hiszen a márka életében a negyedik pillér lesz crossover kategória.

A tervezett lépés egyértelmű válasz lesz a 2016-ban megjelenő új Nissan Qashqai-ra, mellyel egy időben valószínűleg egy kisebb Nissan Juke és egy nagyobb, hétüléses modell is meg fog jelenni.

A spanyol cég korábban megerősítette, hogy elkezdik az IBX koncepció sorozatgyártását, melynek rendkívül kedvező volt a fogadtatása bemutatásakor. Az Egyesült Királyság-béli Seat UK igazgatója, Neil Williamson azt is elárulta, hogy több SUV-ról is szó van:

„A Seat négy erős pillérre támaszkodik. Az első az Ibiza pillér, a második a Leon pillér, a harmadik a ’többi autó’ pillér, és ezek egészülnek ki most a negyedik, SUV pillérrel. A 2016-ban megjelenő Leon-méretű SUV nagyjából készen van, de máris készülünk ezt erősíteni egy kisebb, majd később egy nagyobb SUV-val.”

Williamson azt is megerősítte, hogy minden Egyesült Királyság-béli Seat márkakereskedés megújul, mire a rivális Qashqai megjelenik. „Utoljára 14 éve frissítettük a márka imidzsét, ami borzasztóan hosszú idő. Nem az ő hibájuk, de a kereskedéseink lassabban fejlődtek, mint az autóink, és most ezt kell kijavítanunk.”

Forrás: Telegraph.co.uk

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....