Mercedes

Hamarosan kezdődik a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra

2015.04.26.

Május 1-3. között a csillagos márka vezérképviselete kilencedik alkalommal rendezi meg a Mercedes-Benz Classic Csillagtúrát, amely ezúttal az 1955-ös Mille Migla-győzelem előtt tiszteleg.


A Csillagtúra idén a Hősök teréről indulva a Mecseken, a Szekszárdi és a Villányi borvidéken keresztül Pécsig vezet

Az először 2003-ban megrendezett Csillagtúra a Mercedes-Benz oldtimer tulajdonosok legnagyobb találkozójává vált, amelyen a rutinos visszatérőkhöz évről évre új nevezők is csatlakoznak. A rendezvény egyedülálló élményt ígér az oldtimer életérzésre vágyó autórajongóknak, hiszen páratlan közösségben, Magyarország legszebb tájait bejárva vezethetik álmaik autóját. A Mercedes-Benz Hungária Kft. számára a Csillagtúra azonban nem csupán egy élményt nyújtó eseménysorozat, hanem jótékony akció is, mivel minden beérkezett nevezési díjból 10 ezer forinttal továbbra is támogatja a Korai Fejlesztő Alapítvány munkáját, amellyel évek óta szoros kapcsolatot ápol.

Emlékezetes élménynek ígérkezik a Jungheinrich Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. támogatásával megrendezett idei Csillagtúra a közönség számára is, hiszen a Mercedes-Benz márka története az érdeklődők szeme láttára elevenedik meg a verseny során. Az előzetes nevezési lista alapján közel 70 Mercedes-Benz indul, köztük egy 1938-as W136 170V Cabrio Limousine, és számos ritka oldtimer is látható majd mozgásban. Napjainkat több AMG modell, például a Mercedes-AMG GT és a Kecskeméten készített CLA 45 AMG Shooting Brake is képviseli. A 20. századi motorsport versenyeket megidéző tematika számos izgalmas és érdekes információval szolgál az érdeklődő nézők számára is, akik a befutóknál aktív részesei lehetnek a Mercedes-Benz történelmének. Az idei csillagtúra azelőtt tiszteleg, hogy 1955-ben, a 22. Mille Miglia-n a Brescia-Róma-Brescia távon Stirling Moss és a 722-es rajtszámú Mercedes 300 SLR-rel aratott győzelmet, ráadásul a 157 km/h-s átlagsebességet azóta sem döntötte meg senki.

A Mercedes-Benz Classic Csillagtúráról

A manapság oly színes veteránautós élet úttörőjeként indult útjára a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 2003-ban, a márka magyarországi vezérképviselete és a Mercedes-Benz Classics Magyarország Egyesület szervezésében. A rendezvényen 1982. december 31. előtt gyártott, vagy a stuttgarti Classic Center által klasszikusnak minősített Mercedes-Benz autók vehetnek részt. A verseny ún. átlagtartó ügyességi verseny, amelynek során adott idő alatt adott távolságot kell a résztvevőknek teljesíteni. Ez a fajta verseny elsősorban sok gyakorlást és ügyességet igényel, így lóerőtől függetlenül egyforma eséllyel indulnak a különböző évjáratú és teljesítményű autók. A Csillagtúra különlegessége abban rejlik, hogy más veteránautós megmérettetésekkel ellentétben minden túra Magyarország különböző tájegységét fedezi fel, és kizárólag Mercedes-Benz modellek vesznek részt a rendezvényen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....