Hungaroring

Hamilton nagyot trükközött az időmérőn

2021.07.31.

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen. Igaz, előtte kicsit feltartotta a két Red Bull-t.

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Hungaroringen MTI/Balogh Zoltán

A 36 éves pilótának ez pályafutása 101. pole pozíciója, az idén pedig a harmadik. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során nyolcadik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig kilencedik alkalommal nyerheti meg. Ez lenne pályafutása századik futamgyőzelme az F1-ben.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) zárta az időmérő edzést.

A déli szabadedzés után felpezsdült a mogyoródi paddock, ugyanis a versenyzők és a csapatok is ebédelni indultak, sőt a szerencsések Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével is összefuthattak a boxok mögötti területen. Ezen kívül is nagy volt a sürgés-forgás, elsősorban a gumiszállító Pirelli kamionja körül, az istállók szerelői ugyanis egymást váltva vitték vissza a már felesleges abroncsokat az olasz cégnek, a még használható kerekeket pedig mosással készítették elő a délutáni feladatokra.

A lelátókon a délelőtthöz képest is többen gyűltek össze, látszólag a helyek háromnegyedén ültek szurkolók.

A tökéletes időjárási körülmények között kezdődött időmérőre az amerikai Haas istállónak nem sikerült rendbe raknia Mick Schumacher autóját, amelyet még a harmadik szabadedzésen tört össze, így a német mért idő nélkül az utolsó helyen zárt. Az első szakasz nem hozott különösebb meglepetést, a mezőny leggyengébb autóiban - Haas, Williams - ülő pilótákon kívül Cunoda Juki (Alpha Tauri) búcsúzott.

A második negyedórában már nagyobb volt a küzdelem, 6:40 perccel a szakasz vége előtt Carlos Sainz a boxutca bejáratánál lévő kanyarban megcsúszott, és a gumifalba csapódva lebontotta a Ferrari első szárnyát. Mivel a spanyol pilóta az első gyors körén volt, mért idő nélkül zárt és csak a 15. helyről startolhat vasárnap. Némi meglepetésre nem folytathatta Daniel Ricciardo (McLaren) sem az időmérőt, miközben csapattársa, Lando Norris a második legjobb időt érte el ebben a szakaszban. Bejutott ugyanakkor a harmadik periódusba az Alpine két pilótája, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és Esteban Ocon, valamint Pierre Gasly is a másik Alpha Taurival.

A harmadik etapban az első gyors körök után Hamilton 1:15.5 percen belüli időt repesztve vezetett. Az utolsó percben a brit alaposan feltartotta a mögötte jövőket, Sergio Pérez (Red Bull) így nem tudott elmenni még egy gyors körre, és mivel senkinek nem sikerült javítania, így maradt Hamilton az élen.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
  3. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
  6. Lando Norris (brit, McLaren)
  7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  8. Esteban Ocon (francia, Alpine)
  9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
  10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
  11. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
  12. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  13. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
  14. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
  15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
  16. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
  17. George Russell (brit, Williams)
  18. Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
  19. Nyikita Mazepin (orosz, Haas)
  20. Mick Schumacher (német, Haas)

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....