abroncs

A Hankook Tire európai igazgatója új pozícióba lép

2013.12.28.

A Hankook Tire alelnöke és európai igazgatója, Jin-Wook Choi 38 éves kiemelkedő vállalati karrierje után 2013 végén elhagyja a gumiabroncsgyártó európai székhelyét, amely az elmúlt 5 évben az ő vezetésével ért el jelentős üzleti sikereket a kihívást jelentő piaci körülmények között. Jin-Wook Choi 2014 elejétől tanácsadói szerepet fog betölteni a vállalat központi igazgatóságában, Koreában.

- Jin-Wook Choi, a Hankook Tire alelnöke és európai igazgatója elhagyja jelenlegi posztját, és új tanácsadói szerepet vállal a prémium gumiabroncsgyártó központi igazgatóságában. Jin-Wook Choi (65) 38 éve áll a Hankook cégcsoport alkalmazásában, és 1975-ös belépése óta több mint 13 évet csúcsvezetői pozícióban töltött szerte a világon.

Közgazdasági diplomájának megszerzése után karrierje során komoly tapasztalatokat szerzett mind az értékesítési, mind pedig különféle termelési részlegek vezetésében. Miután Észak-Amerikában, majd Kínában vezetői pozíciókat töltött be, Jin-Wook Choi a vállalat európai piaci pozícióinak erősítése és bővítése terén könyvelhetett el kiemelkedő sikereket Németországban, ahol a Hankook helyi leányvállalatának igazgatójaként dolgozott az 1990-es évek közepétől a végéig. Erőfeszítéseinek köszönhetően a gumiabroncsgyártó világszinten legnagyobb helyi leányvállalatát építette ki a gumiabroncs értékesítés tekintetében.

Az elmúlt öt évben a vállalat legnagyobb piaci régiójának operatív igazgatójaként Jin-Wook Choi különösen fontos szerepet játszott a cég európai tevékenységének fejlesztésében, mind a mennyiség mind pedig a minőség szempontjából. Személyes célját követve, hogy a Hankook márkát az európai prémium gumiabroncsgyártók közé emelje, Közép- és Kelet-Európa felé bővítette a vállalat üzleti tevékenységét, különös figyelemet fordítva a Hankook Tire csúcstechnológiával felszerelt magyarországi gumiabroncsgyárának fejlesztésére. Ezzel megteremtette a termelés háromszorosára növelésének alapjait, ami a gyár jövő évben induló harmadik ütemével fog megvalósulni. Vezetése alatt a Hankook a világ legjelentősebb túraautó bajnoksága, a DTM kizárólagos beszállítója illetve az UEFA Európa Liga prémium szponzora lett, valamint eredeti gyári beszállítói megbízásokat kapott a világszinten vezető német autógyártóktól, a BMW-től és a Mercedes-Benztől.

– Az elmúlt öt évben mennyiség és minőség tekintetében is meg tudtuk alapozni a Hankook kitűnő hírnevét. Európai ügyfeleink és vásárlóink ma már egyre inkább prémium brandként ismerik el márkánkat, amely felveszi a versenyt más vezető gumiabroncs márkákkal. Az elmúlt fél évtizedben Európában végzett erőfeszítéseink és kemény munkánk kifizetődött. Ez hatalmas sikernek tekinthető a hosszú távú célunk elérése felé vezető úton, amely arra irányul, hogy világszinten vezető, csúcsminőségű gumiabroncs-gyártóvá váljunk. – összegezte az elmúlt éveket Jin-Wok Choi. – Most elérkezett az idő, hogy megköszönjem minden alkalmazottunknak az elmúlt években tett erőfeszítéseit és nagyszerű támogatását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
A legendás Can-Am márka (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) a....
2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....