eredmények

Három év alatt megduplázta személyautó eladásait a Mercedes Magyarországon

2019.03.06.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. 108 milliárd forint árbevétellel zárta az elmúlt évet, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Különösen jó eredményt ért el a személyautó üzletág, 4018 Magyarországon regisztrált autóval – mondta el Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Budapesten tartott sajtótájákoztatóján. Josip Niksic, a kecskeméti Mercedes-gyár pénzügyi igazgatója pedig azt hangsúlyozta, több mint 190 ezer darab gépkocsit gyártottak tavaly, és 3,5 milliárd eurós nettó árbevételt értek el.

Budapesten, a Lóvasút Rendezvényközpontban értékelte a tavalyi évet a Mercedes. Horváth Bence PR-menedzser felidézte, hogy1886-ban nyerte el mai formáját a lóvasút végállomása, innen indultak kirándulni a korabeli polgárok. Ugyanebben az évben Németországban Karl Benz bejelentette szabadalmát a Patentwagenre, s megszületett az autó. Horváth Bence mellett Hesz Tamás, a személyautó üzletág kereskedelmi és marketing igazgatója is a múltból merített, ő II. Vilmos császárt idézte, aki azt mondta Benz találmányának láttán: Én a lovakban hiszek, az autómobil nem más, mint átmeneti jelenség.

A múlt utáni kis kitérők után következzék a jelen, és még inkább a jövő.

Balról jobbra: Hesz Tamás, a személyautó üzletág kereskedelmi és marketing igazgatója, Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és Josip Niksic, a kecskeméti Mercedes-gyár pénzügyi igazgatója.

Különösen jó eredményt ért el a személyautó üzletág, a 4018 értékesített autó azt jelenti, hogy 2015-höz képest az eladott személyautók darabszáma 2018-ra több, mint a duplájára nőtt - hangyúlozta Jörg Schmidt. A bővülő értékesítési hálózatnak valamint a széles modellkínálatnak köszönhetően már harmadik éve állnak első helyen a prémium személyautók eladásában Magyarországon. A legnagyobb számban értékesített Mercedes-Benz modell 506 darabbal a GLC volt. Kiemelkedő, 69 százalékos növekedést produkált az AMG modellportfolió 410 eladott darabbal. A kategóriák szintjén a városi terepjárók hozták a legnagyobb növekedést, 46 százalékkal több SUV-t adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. Az ügyvezető a 2018-as év fontos eredményei között említette azt is, hogy a magyar gyártású kompakt autók az idehaza eladott személyautók mintegy negyedét tették ki.

Jörg Schmidt

Az elmúlt évek trendjeihez igazodva jól teljesítettek a kishaszonjármű és nagyhaszonjármű üzletágak is. A kishaszonjárművek szinte minden modelljéből többet értékesítettek, mint 2017-ben - összesen 1189 darabot. Az újonnan bevezetett X-osztály jól szerepelt tavalyi, első teljes évében a magyar piacon, 259 darabot adtak el ebből a modellből. A tavalyi évtől a személyautók után már az új kishaszonjármű tulajdonosok többsége is igénybe veheti az Integrált Szervizcsomagot, így 4 évig vagy 120.000 kilométer megtételéig garanciát és díjmentes karbantartást kapnak, valamint egy professzionális vezetéstechnikai tréninget is. Nagyhaszonjárműből 609 darabot adtak el 2018-ban, ezzel 10% piacrészesedést szerzett a Mercedes-Benz. Az idei év újdonsága ebben az üzletágban a tavaly bemutatott Actros volt.

Kecskemét és Magyarország büszkesége: Mercedes CLA

A Mercedes-Benz személyautók tulajdonosait 23, a kishaszonjárművekét 27 szervizponton szolgálják ki. 2018-ban több Mercedes-Benz márkakereskedés is megújult, és tavaly adták át a Budaörsön 3,5 milliárd forintos beruházással felépült létesítményt is, amely jelenleg a világ egyik legmodernebb Mercedes-Benz márkakereskedése. A márkakereskedői hálózatban 18 helyen a személyautók, 13 helyen pedig a kishaszonjárművek értékesítésével foglalkoznak. A teljes hálózatban 2018-ban összesen 1300 főt foglalkoztattak, ami több mint 8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Josip Niksic

Jörg Schmidt után Josip Niksic, a kecskeméti Mercedes-gyár pénzügyi igazgatója prezentálta az elmúlt év legfontosabb számait.

Elmondta: A tavalyi üzleti évben ismét több mint 190 ezer darab gépkocsit gyártottak Magyarországon. 2018-ban megkezdődött a kompakt autók új generációjának gyártása Kecskeméten a megújult A-osztállyal. Egymilliárd eurós beruházás keretében bővül a meglévő gyáregység, így további kb. 2500 új munkahely jön létre. Az ünnepélyes alapkőletételre 2018 júniusában került sor.

2018-ban a Mercedes-Benz kecskeméti gyára elérte az egymilliós gyártási darabszámot: a gyártósorról legördülő egymilliomodik autó egy új A-osztály volt. A vállalat eredményei nemcsak a termelési számokról szólnak, hanem a kecskeméti gyár dolgozóinak elhivatott, minőségi munkájáról is. A vállalat munkatársai 2012 óta folyamatosan állítanak elő világszínvonalú autókat. Ennek köszönhetőek azok a rangos nemzetközi minőségi elismerések, amelyeket a kizárólag Magyarországon készülő Mercedes-Benz CLA kapott a tavalyi év folyamán két meghatározó piacról.

A vállalat számára 2018-ban is stratégiai kérdés volt a felnövekvő generációk képzése. Szeptemberben megnyitotta kapuit a Mercedes-Benz Academy Kecskemét, ahol a legmodernebb technológiák felhasználásával készítik fel a jövő járműipari szakembereit.

Hesz Tamás

A Mercedes-Benz Hungária Kft. 2019-ben is kétszámjegyű növekedést tervez a személyautók értékesítése terén, amelyhez számos új, illetve megújuló modell is hozzájárul – fogalmazott Hesz Tamás, aki II. Vilmos császárt annak kapcsán idézte, hogy nagyot tévedhet, aki a jövő mobilitásával kapcsolatban jóslásokba bocsátkozik. Az azonban biztos, a Daimlernél nem csak az elektromos hajtásban hisznek, hanem abban is, hogy a belsőégésű motor még sokáig az autó szerves része lesz. Ennek jegyében a Mercedes folytatja mind elektromos, mind pedig hagyományos meghajtással rendelkező flottájának megújítását.

Idén jön az új EQ család, az EQC a teljesen elektromos EQ család első Mercedes-Benz tagja lesz, várhatóan a nyár közepén.

És egy lista az idén megújuló vagy megjelenő új autókról:

Mercedes-AMG A 35

A-osztály Limuzin

GLE

B-osztály

Mercedes-AMG GT C Roadster, GT Coupé (ráncfelvarrott)

CLA (Magyarországon gyártott modell)

GLC and GLC Coupé (ráncfelvarrott)

Mercedes-AMG GLC és Mercedes-AMG GLC Coupé (ráncfelvarrott)

GLS

Mercedes-AMG CLA és Mercedes-AMG CLA Shooting Brake

Mercedes-AMG GLE

CLA Shooting Brake

GLB

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....