Forma-1

Három ezred döntött a pole pozícióról! – nagy meglepetés, óriási izgalmak a Hungaroringen

2023.07.22.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

 

MTI/Czeglédi Zsolt

A 38 éves brit pilótának ez az idei első és pályafutása 104. pole pozíciója, a Hungaroringen kilencedik alkalommal indulhat az élről. A második helyen a Red Bull kétszeres világbajnok, címvédő holland pilótája, Max Verstappen végzett mindössze három ezredmásodperces lemaradással, míg a harmadik időt a McLarennel versenyző brit Lando Norris érte el.

Mellőle a csapattárs Oscar Piastri indulhat majd, míg az ötödik rajtkockát meglepetésre az Alfa Romeóval versenyző kínai Csou Kuan-jü szerezte meg.

A rajtsorrendről döntő edzés ideális körülmények - napsütés, minimális légmozgás, 26 Celsius fokos levegő-, 45 fokos aszfalthőmérséklet - között, és gyakorlatilag teljes telt ház előtt kezdődött

A holland szurkolók hozták a tavalyi formájukat, ugyanis ezúttal is hatalmas üdvrivalgással fogadták a körözés kezdete előtt a pályán végighaladó, az ő öltözékükhöz hasonlóan narancssárga takarítóautót.

A Magyar Nagydíjon tesztelték először az időmérőkre tervezett új - sok versenyző által kritizált - gumiszabályt: eddig a versenyzők maguk dönthettek arról, mikor milyen abroncsot tesznek fel az autókra, ezúttal azonban az első szakaszt kötelezően kemény, a másodikat közepes, a harmadikat pedig lágy gumikon kellett teljesíteni. A rendszerrel Monzában is kísérleteznek, mert a fenntarthatóság jegyében az F1 vezetősége szeretné, ha az eddigi 13 szett abroncsnál kevesebbet, maximum 11-et használnának a pilóták egy versenyhétvégén.

Részben ennek is volt köszönhető, hogy az első, 18 perces periódusban a megszokottnál több gyors kört tettek meg a versenyzők, sőt, az utolsó percre kisebb tömegjelenetek is kialakultak a célegyenes előtt. A legkellemetlenebb meglepetést a tavaly pole pozíciós brit George Russell (Mercedes) szolgáltatta, aki már itt búcsúzott és csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap.

A második, 15 perces szakaszban is nagy volt a forgalom a mogyoródi aszfaltcsíkon, ennek végén pedig leginkább Carlos Sainz (Ferrari) bosszankodhatott, aki mindössze két ezredmásodperccel maradt le a 10. helyezett, ezzel a harmadik szakaszba jutó Fernando Alonsótól (Aston Martin).

A záró 12 perc első fele után a várakozásoknak megfelelően Verstappen vezetett, a holland azonban második gyors körével nem tudott javítani, ezt pedig Hamilton kihasználta, és "ellopta" red bullos riválisa elől a pole pozíciót.

A Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik a Hungaroringen.

A teljes rajtsorrend:

  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  3. Lando Norris (brit, McLaren)
  4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  5. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  7. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
  8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  9. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  10. Nico Hülkenberg (német, Haas)
  11. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
  12. Esteban Ocon (francia, Alpine)
  13. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri)
  14. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  15. Pierre Gasly (francia, Alpine)
  16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
  17. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
  18. George Russell (brit, Mercedes)
  19. Kevin Magnussen (dán, Haas)
  20. Logan Sargeant (kanadai, Williams)

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....