rugógyártás

Háromszorosára bővítette tatai rugógyártó üzemét a japán NHK Spring

2019.11.04.

A tatai ipari parkban a múlt héten átadták a japán rugógyártó NHK Spring Hungary második üzemcsarnokát, a 26 milliárd forintos beruházással háromszorosára bővült az üzem területe. 

A vállalat négy éve választotta első európai termelő üzemének helyszínéül Tatát, szinte példa nélküli a mostani bővítési ütem - emelte ki köszöntőjében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Ciráki György, a vállalat általános ügyeinek menedzsere az MTI-nek elmondta, az új üzemmel a jelenlegi 260 fős dolgozói létszám a teljes kapacitás elérésekor 100 munkavállalóval bővül.

Fotó: tata.hu

Az első ütemben felépült 12 ezer négyzetméteres csarnok mellé most egy 24 ezer négyzetméteres üzemet építettek. Az NHK Spring tatai üzemében lengéscsillapító rugókat és a gépkocsik futóművének felfüggesztéseit összekötő stabilizátor rudakat gyártanak. Fő vevőik közé tartozik a Volkswagen csoport, a Renault-Nissan, a Toyota és a Ford.

A vállalat termékeit 100 százalékban exportra készíti. A 2019 márciusában véget érő pénzügyi évben árbevétele elérte a 2,5 milliárd forintot. A japán vállalat 2016 szeptemberében nyitotta meg tatai gyárát, első európai termelőüzemként. A beruházás értéke 11 milliárd forint volt, amelyhez a magyar állam 886 millió forintos támogatást nyújtott.

A társaság nyolchektáros területet vásárolt a tatai ipari parkban, amelyen első ütemben egy 12 ezer négyzetméteres csarnokot építettek fel. Honlapja szerint az anyagcég, a japán NHK Spring 1939 óta van jelen a piacon, alkalmazottainak száma meghaladja a 20 ezret. Termékeik között megtalálhatók az autóipari rugók, a vasúti alkatrészek, a beléptető rendszerek, a parkolóházak rendszerei és a számítástechnikai alkatrészek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....