BMW M3

Hasonló áron lesz a benzines és a villanyos M3

2026.05.07.

Már eddig is a BMW járt a legjobb úton, hogy ár paritást érjenek el a hagyományos és az elektromos modellek között. Ez most végre tényleg megvalósulhat.

Egyre jobban körvonalazódik, hogy milyen irányt kíván felvenni a BMW M részlege a villanyos átállás során, ennek megértésében pedig sokat segít az Autocar frissen közölt interjújra Sylvia Neubauerrel, a BMW M értékesítési vezetőjével. Neubauer ugyanis elárulta, hogy hasonló üzleti modellel operálnak majd az új M3-as modellcsalád esetében, mint amit a Mininál is láthattunk mostanság: tehát a tisztán elektromos, Neue Klasse padlólemezes M3 mellett párhuzamosan fogják árulni az eredeti CLAR padlólemezes, belsőégésű motoros M3-at is. Szinte megszólalásig hasonlítanak majd formavilág tekintetében, noha hajtásláncban merőben eltérőek lesznek – a villanyos például 1000 lóerő környékén teljesít majd a négy kerékagymotorral.

Akkor mégis hogyan tervezik átcsábítani a vásárlókat a villanyos változatra? Neubauer elárulta, hogy egy sor autós tesztnapot terveznek majd, ahol az M-tulajdonosok kipróbálhatják mindkét változatot. „Nyilván nem fogjuk meggyőzni a petrolhead célcsoport 100%-át, hogy vásároljon tisztán elektromos változatot. Ugyanakkor lesznek progresszívebb vásárlók, akik mást gondolnak a nagy teljesítményű autózásról, mint a benzin rajongók. Utóbbi célcsoportnak továbbra is tudunk belsőégésű motorokat biztosítani, így szabad a választás.” Majd hozzátette: a BMW jelentős kapacitással rendelkezik, hogy az igényekhez szabják a termelési folyamatot. „A jó hír, hogy árképzés szempontjából ugyanabban a ligában vannak.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....