angliai gyártás

Hatkerekű tűzoltóautó épült a Toyota Hiluxból e-autók oltására

2023.05.08.

A járművet kifejezetten az elektromos autók oltására fejlesztették ki Angliában.

Az egyre nagyobb ütemben terjedő villanyautóknak megvannak a maguk előnyei, de nagy kihívást is jelentenek a tűzoltók számára, mert több mázsa hevesen égő szilárd anyag (pl. lítium) van bennük, aminek égése során oxigén keletkezik. Ráadásul a nagy, nehezen oltható tűz könnyen gyújthat be más tárgyakat, autókat is maga körül. Igen nehéz eloltani az akkumulátortüzeket, különösen, ha olyan parkolókban fordulnak elő, ahol a hagyományos tűzoltóautók alig, vagy egyáltalán nem férnek hozzá a lángoló járműhöz. Pontosan ezért készítette el a brit ProSpeed cég a Hiload 6×6 Rapid Intervention Vehicle-t, amellyel a nehezen megközelíthető helyeken is hatékonyan lehet oltani.

A duplakabinos Toyota Hilux alapjaira épülő, 6x6-os meghajtású tűzoltóautó új alvázzal és osztóművel, valamint légrugós, szintszabályzós futóművel rendelkezik. Megtartották a 2,4 literes dízelmotort és a hatfokozatú automatikus váltót. Jó okkal kapta a jármű a Hiload (nagy terhelés) nevet, mivel a 3000 kg-os terhelhetősége a háromszorosára a normál Toyota Hiluxénak és a többi hasonló méretű pickupénak. Ezért is jön jól egy extra tengely számára, mert hat keréken jobban oszlik el a tömeg, mint négyen, és kisebb eséllyel süllyed be a laza, puha talajba. 

Egyébként az össztömeg 5600 kg, a platója - amelyre tűzoltósági tároló konténer került - pedig 1230 mm-rel lett hosszabb a Hiluxénál (2755 mm), így a Hiload a vízen, szivattyún és fecskendőn felül minden egyéb, oltáshoz és mentéshez szükséges felszerelést (fűrészek, létrák, teleszkópos és hidraulikus Pentheon feszítőhengerek, vágószerszámok, rádiók, védőruhák) képes elszállítani akár úttalan utakon is.

Mivel a hatkerekű gépjárműfecskendő teljes magassága csak 35 mm-rel lett nagyobb a normál Hiluxénál (1850 mm), még elég alacsony ahhoz, hogy a legelterjedtebb, 1,9 méteres magasságkorlátozású mélygarázsokba és többszintes parkolóházakba beférjen. Ugyanakkor a nagy hasmagasság, a hatkerék-meghajtás, a differenciálzárakkal 6x4-es és 6x6-os konfigurációban fixre zárható hajtáslánc, valamint a durva mintázatú BF Goodrich terep gumiabroncsok az erdő- és bozóttüzek oltására is alkalmas járművé teszik a Hiloadot.

Az egyedi tervezésű, hosszú alváz és a harmadik tengely mellett a további külső módosítások közé tartozik a masszív gyűrűkkel és csörlővel ellátott első tereplökhárító, a nagyteljesítményű LED-es fényhíd, a tetőcsomagtartó és a hűtőmaszk mögé rejtett extra villogók. Még egy hőkamerát is elrejtettek a meghagyott Toyota embléma mellett, a jó felbontású képét a műszerfalon, egy utólag beépített tableten nézhetik a mentést végző szakemberek.

Az elektromos járművek a statisztikák szerint jóval kisebb valószínűséggel gyulladnak ki, mint a belsőégésű motorral (is) hajtott társaik, de a lítium-ion akkumulátorcsomagok nagy hőfokon, intenzíven égnek és nehezen olthatók. Nem a legpraktikusabb megoldás és sokszor nem is lehetséges az egész járművet egy nagy, vízzel megtöltött tartályba meríteni és ott napokig pihenni hagyni (ami a spontán újragyulladás ellen kitalált módszer), de a hagyományos villanyautó-oltási technika, a 6-10 ezer liter víz rászivattyúzása sem nevezhető hatékonynak és környezetbarátnak.

A Hiload 6×6-ot azonban egy innovatív, víztakarékos tűzoltó rendszerrel, a Coldcut Cobrával szerelték fel. Ez lehetővé teszi, hogy a tűzoltó egy tüskével a lángoló jármű padlójába és akkumulátorházba lyukat fúrjon, amelyen át nagyon nagy (300 bar) nyomással vizet lehet fecskendezni közvetlenül az akkumulátorházba, lehűtve a modulokat, ami megakadályozza a tűz terjedését. Független tesztek bizonyították, hogy a Coldcut Cobra 12 percen belül képes eloltani a tüzet a lítium-ion cellákban, ráadásul csak 240 liter víz felhasználásával, ami a Hiload víztartály-kapacitásának az ötödét sem éri el, és eltörpül a hagyományos villanyautó-oltások vízigényéhez képest. Nyomatékos dízelmotorjával, felezőjével, hatalmas tapadásával, vonóerejével és erős csörlőjével a Hiload könnyen ki is tudja húzni a kiégett járművet a mélygarázsból vagy akár az útszéli árokból.

A Hiload 6×6-ot Yorkban, Angliában tervezték és szerelték össze, jelenleg pedig Csehországban tesztelik. Állítólag már egy elektromos járműgyártó megvásárolta a tűzoltóflottájába, de a Prospeed nem árulta el, hogy melyik márkáról van szó. Egyébként más típusú 4×4-es és 6×6-os Hilux-konverziókat is kínál a cég, főleg katonai célokra: létezik mentő, 12 fős csapatszállító és még ágyúhordozó változat is, de civil változatokat (hálózat-karbantartó, hókotró, útsózó stb.) is készítettek már.

 

Fotó: 6x6hiload.co.uk

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....