ikarus

Hatvanban ünnepelte a 70. születésnapját Nejlon Piroska, a legendás Ikarus

2023.04.16.

A felejthetetlen „Nejlon Piroskán”, azaz a teljes egészében felújított, hetvenéves Ikarus 30-ason kívül nagy népszerűségnek örvendő veterán járművek és különleges programok várták a közlekedés szerelmeseit szombaton Hatvanban, a Volánbusz által szervezett idei retrónapon.

A már hagyományosnak tekinthető események mellett az idei retrónap fő attrakciója kétségtelenül a – Volánbusz értékmentési programjának köszönhetően teljesen rendbe hozott – Ikarus 30-as volt a hatvani Volán-telephelyen (Bercsényi út 82.). A „Nejlon Piroska”-ként is ismert típus volt az Ikarus első tömegesen gyártott járműve; a II. világháború utáni évtizedben a kistelepülések ezreit ezek a buszok kapcsolták be az ország vérkeringésébe, mégis a hatvani rendezvényen újra bemutatott példány maradt mára az egyetlen működőképes darab az országban.

A Vértes Volán valamikor 2000 körül mentette meg ezt a példányt az enyészettől, fel is újították, a tárolásához azonban nem mindig tudtak fedett helyet biztosítani, ezért az állapota megint nagyon leromlott, mire – két évtized után – a Volánbusz zalaegerszegi szakembereinek kezébe került. A gondos restaurálásnak köszönhetően minden autentikus elem visszakerült a helyére, és a legendás autóbusz újra a régi fényében tündököl – a nagyközönség legnagyobb örömére.

A másik főszereplő, az Aeropark Repülőmúzeum gyűjteményének legújabb repülőtéri autóbusza, az emlékezetes “Centrumbusz” is erősen kapcsolódik a Volánbusz értékmegőrzési programjához, hiszen 1985-ben az busztársaság ezzel a vadonatúj típussal erősítette a frissen átadott Ferihegy 2 terminál új dimenziót jelentő szolgáltatásait. Az Ikarus gyár külön erre a célra tervezte és 260.32R típusjelzéssel látta el az elegáns megjelenésű autóbuszokat, melyek a Ferihegyi repülőtér és az Erzsébet tér között szállították az utasokat és az elsők között hordozták a Volánbusz legendás “hamburgeres” emblémáját.

Az utasok kényelmes távolsági üléseken foglalhattak helyet sötétített ablakok mögött, a jármű hátuljában elhelyezett nagyméretű csomagtárolóban pedig poggyászaikat is el tudták helyezni. A rendezvényt megnyitó sajtótájékoztatón az autóbusz kapcsán szó esett arról is, hogyan hatott egymásra a nyolcvanas években a Volánbusz, a Ferihegy 2-es Terminál és a Malév arculatának története, amely egyben a modern hazai vállalati vizuális kultúra hajnalát is jelentette.

A képre kattintva megnézhet egy videót.

Természetesen a hatvani retrónapon a „Bikarus” becenévre hallgató, nagy népszerűségnek örvendő emeletes autóbusz is ott volt, amely ugyancsak a Volánbusz értékmentési programjának keretében újult meg öt évtized elteltével. (A felújított Ikarus 556-os is Hatvanban „mutatkozott be”, 2022. április 30-án.) A Volánbusz nosztalgiaflottájának ikonikus darabjai mellett számtalan veterán jármű, illetve a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítás várta az érdeklődőket. A rendezvényhez kapcsolódóan a hatvani vasútvonalon a Mátra InterRégióban egy BDVmot, azaz a Hernyó közlekedik, (amely korábban a váci elővárosi vonalon teljesített szolgálatot), így a MÁV-Startnak köszönhetően Ganz-motorvonat család egy tagjával lehet utazni szombaton.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....