katasztrófavédelem

Hatvanhárom speciális járművet kapott a katasztrófavédelem

2020.07.15.

- Újabb hatvanhárom speciális gépjármű állt a katasztrófavédelem szolgálatába, az új eszközöket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője adta át szerdán Budapesten. 

Az ünnepségen Kontrát Károly azt mondta, ez már a sokadik hasonló esemény; részben uniós, részben nemzeti forrásból fejlesztik az OKF járműparkját. A magyar emberek hálásak a katasztrófavédelem tevékenységéért - jelentette ki. Az átadott járművek megkönnyítik a hivatásos tűzoltók és az önkéntes mentőszervezetek munkáját, így hozzájárulnak az élet- és vagyonbiztonsághoz - hangoztatta Kontrát Károly.
 
Megjegyezte: 2010-ben azt ígérték, hogy helyreállítják a biztonságot. Az eszközbeszerzéseknek is köszönhetően Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa - fűzte hozzá. Az államtitkár azt mondta, hogy remélhetőleg kevés katasztrófavédelmi beavatkozásra lesz majd szükség, de amikor mégis cselekedni kell, rendelkezésre fog állni a megfelelő felszerelés.
 
Bartók Péter, az OKF gazdasági főigazgató-helyettese közölte, hogy idén ünneplik a tűzoltóság százötvenedik születésnapját. Így a járműveket ajándéknak is lehet tekinteni - tette hozzá. Erdőtűz oltására szolgáló eszközökre összesen több mint 6,1 milliárd forintot költöttek az utóbbi időben, a mostani szakaszban 1,6 milliárdot. A már megvalósult beszerzésekkel jelentősen nőtt a beavatkozások hatékonysága, magasabb szintű védelmet nyújtanak mind az állampolgároknak, mind a környezetnek. A szerdai átadással azonban nem értek a fejlesztések végére - hangoztatta Bartók Péter.
 
Az esemény meghívójában azt írták, hogy a hatvanhárom új speciális járművet hivatásos tűzoltók és önkéntes szervezetek használják majd beavatkozásaik során. A katasztrófavédelem hatodik éve dolgozik azon, hogy korszerűsítse, egyúttal egységesebbé tegye járműparkját. Több európai uniós projekt is forrást biztosít ehhez, ezeknek köszönhetően megújulnak az árvíz- és lakosságvédelmi feladatok, a vezetésirányítási műveletek, az üzemanyagtöltési feladatok elvégzését, valamint az erdőtűz oltását szolgáló berendezések.
 
A források magas színvonalú technikai eszközrendszer kialakítását teszik lehetővé, amellyel az egységek költséghatékonyan és környezetkímélő módon képesek dolgozni az állampolgárok biztonságáért, akár klímaváltozás okozta hirtelen kialakuló veszélyhelyzet esetén is - fogalmaztak. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) egyik projektje keretében huszonegy erdőtüzes gyorsbeavatkozású, három többcélú és két üzemanyagtöltő járművet szereztek be.
 
Egy másik KEHOP-os forrásból huszonkilenc logisztikai, árvíz- és lakosságvédelmi, valamint vezetésirányítási gépjárművet vásároltak. Mindezek mellett a katasztrófavédelem saját forrásból nyolc duplakabinos terepjáróval támogatja a tűzoltási, műszaki mentési, tűzvizsgálati és hatósági tevékenységet. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
Ismét villantott a Brabus egy prémium motorkerékpárt. Az újdonság KTM alapokra épül. A limitált....
2026.01.14
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a rendkívüli időjárási helyzethez igazodva sűríti a....
2026.01.13
Az új Navy Blue szín a vadonatúj Mazda CX-5 modellen mutatkozik be először. ..
2026.01.13
Van, aki hó nélkül sem bír az autójával, van, aki felkészül a télre, és még így sem ér célba, pláne....
2026.01.13
Az autósoknál a nagybátyját megelőzve a lengyel Eryk Goczal volt a leggyorsabb, míg a motorosok....
2026.01.13
De hogy lehet egy biciklivel így száguldani? ..
2026.01.13
Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret....
2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....